A tavalyi bajnokságban elért bronzérmének köszönhetően a 4. fordulójában csatlakozott kézilabda csapatunk a Magyar Kupa küzdelmeibe, a továbbjutást a Fehérvár KC ellen harcolhatták ki a lányok, idegenben.  Csapatunk öt gólos hátrányból fordított és egy gólos győzelmet aratott, így 8 közé jutott  a, míg a Fehérvár búcsúzott a Magyar Kupától.

Hasonló tartalmaink:

 

 

 

Vasárnap este a Székesfehérvár otthonában lépett pályára a csapat, a tét a 8 közé jutás volt a Magyar kupában. Szép számmal kísérték el a szurkolók a lányokat Fehérvárra, így remek hangulatban kezdődhetett a találkozó. A 22. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok,  de aztán meglépett a hazai együttes, és 14:10-es fehérvári vezetésnél ért véget az első 30 perc. A térfélcserét követően öt gólra nőtt a különbség, de sikerült behozni az ötgólos hátrányt, egyenlítettünk és újra nyitott volt a találkozó. Ezt követően az Érd került lépéselőnybe, 4 gólos vezetésre tettek szert a mieink, bár a végére közelebb tudtak kerülni a hazaiak, de a győzelmet így is sikerült megszerezni, 28:27 arányban nyert az Érd, és ezzel kiharcolta a továbbjutást a Magyar Kupában.

 

A csapat küzdeni akarásból ezúttal jelesre vizsgázott, akkor sem adta fel, amikor 4-5 gólos hátrányba került, egyenlíteni és fordított a gárda. Persze ehhez kellettek a szünetben Szabó Edina szavai is. A  negyeddöntő sorsolására január 8-án kerül sor. Sok minden múlik majd a szerencsén, a Győr és Fradi mellett harcban van még a Debrecen és a Dunaújváros is, de összesorsolhatják a csapatot a Szegeddel, az MTK-val, illetve az NBI/b-s Kecskeméttel is.

 

 

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék