A Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának Érdi Kirendeltsége Pályaválasztási Kiállítást szervezett a Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Sportcsarnokában. A rendezvény célja a térség pályaválasztás előtt álló fiataljainak minél szélesebb körű tájékoztatása a választható szakmák, továbbképzések terén.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Idén immár 12. alkalommal szerveztek pályaválasztási kiállítást általános iskolás 8. évfolyamos tanulói számára, hogy tájékozódjanak a továbbtanulási lehetőségekről. Sok tanuló már konkrét elképzeléssel érkezett a pályaválasztási kiállításra, de az érdeklődő diákok nagy része még ebben a korban nem tudja pontosan eldönteni, mit szeretne csinálni felnőttként. A szülők próbálják irányítani a gyerekeket a pályaválasztás előtt több tényezőt szem előtt tartva.

 

A kiállításra a környező településekről, sőt Dabasról és Székesfehérvárról is érkeztek intézmények bemutatkozni. Az Érdi Tankerület igazgatója, Sárközi Márta elmondta, hogy az érdi intézmények iránt is mindig nagy az érdeklődés. A rendezvény idén is nagy érdeklődésre tartott számot, voltak iskolák, ahonnan külön busszal érkeztek osztályok a kiállításra.

 

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék