Az elmúlt hetekben két fontos versenyen vettek részt az Érdi Kyokushyn Karate Sportegyesület versenyzői. Október elején Komlóra utaztak, két hétre rá pedig Szlovákiában versenyeztek. Az érdiek mind a hazai mind a nemzetközi mezőnyben szereztek érmeket.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Október 4-én Komlóra utaztak az Érdi Érdi Kyokushyn Karate Sportegyesület versenyzői, ahol egy színvonalas, elsősorban az utánpótlás versenyzők számára kiírt megmérettetésen vettek részt. A fiatalok formagyakorlatban és küzdelemben is összemérték tudásukat a többi sportolóval.

Október 19-én a szlovákiai Muzslára utaztak az érdiek, ahol részt vettek a Szlovák Bajnokságon. Ez az utóbbi években az egyik legnagyobb létszámú és legszínvonalasabb verseny.

Kurucz Mihály elmondta, fontos számukra, hogy olykor nemzetközi mezőnyben is megméressék magukat a versenyzők.

Az idei esztendőben még fontos verseny vár az érdi karatésokra.

 

Kép forrása: Facebook

 

 

Címkék