erdkivalosportoloÉrd Kiváló Diákja Díj, Érd Kiváló Sportolója Díj és Érd Kiváló Sportcsapata Díj kiérdemlésének feltételei korunk és helyi körülményekhez igazodva változnak.

Hasonló tartalmaink:

 

Érd Kiváló Diákja Emlékérem adományozásával az önkormányzat évről-évre elismerését fejezi ki az érdi általános- és középiskolákban, valamint az alapfokú művészeti iskolában tanuló diákoknak, akik a meghatározott tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményt értek el. Viszont az iskolák közötti esélyegyenlőség biztosítása érdekében az emlékérem azoknak a diákoknak is adományozható a jövőben, akik általános iskolai tanulmányaik során nyolc tanéven keresztül, illetve középiskolai tanulmányaik ideje alatt valamennyi tanévben kitűnő tanulmányi eredményt értek el. A díj eszmei értékének megőrzése érdekében a tanulói létszámot figyelembe véve az általános iskolákban, alapfokú művészeti iskolában 300 főig három tanulóra, 300 fő felett pedig legfeljebb öt tanulóra tehessen javaslatot az intézményvezető. Középiskolában, illetve összetett iskolában (általános iskola és gimnázium) ez a felső határ pedig 10 tanuló legyen. A díjátadó minden évben januárban kerül megrendezésre.

 

Az Érd Kiváló Sportolója és az Érd Kiemelkedő Sportolója elismerésekre vonatkozó szabályozás módosítását az elmúlt időszak tapasztalatait figyelembe véve az indokolja, hogy az adományozás tekintetében túlságosan tág kritériumok kerültek megfogalmazásra. Az elismerések alapítása óta eltelt időszakban egyes sportágak rendkívül „felhígultak”, hozzájuk kapcsolódóan nagy számban alakultak szövetségek, akik rendkívül sok versenyt szerveznek, és amelyek esetében minőségi különbségek is megfigyelhetőek. A viszonylag fiatal sportágak is megannyi válogatottat, korosztályos válogatottat tudnak felsorakoztatni még érdi viszonylatban is. Ugyanakkor Érd az elmúlt években a csapatsportágakban olyan jelentős eredményeket ér el, melyek külön elismerés alapítását igénylik. Így az Érd Kiváló Sportolója Díj és Érd Kiváló Sportcsapata Díj adományozását a jövőben a kiadható díjak számának maximalizálása mellett biztosítja a közgyűlés.

 

 

Címkék