Bár az NB I-es bajnokság a kontinensviadal miatt szünetel, ám NB II-ben továbbra is zajlanak a fordulók. Az Érd NB I-es junior csapata idén az NB II felnőtt mezőnyében is megméreti magát.  A lányok az NB I junior mezőnyében a 8. helyen állnak, a másodosztályban azonban az utolsó fordulóban is győzelmet arattak, így az első helyről várják a tavaszi folytatást.

Hasonló tartalmaink:

Az utolsó fordulóban a Gyömrő csapatát látták vendégül az Érd Arénában, és bár a szünetben még a vendég együttes vezetett 16:14 arányban, sikerült megfordítani a állást és 34:27 arányú érdi győzelem született.

Oláhné Balogh Tünde edző elmondta, hogy az érdi lányok az NB I junior mezőnyében egy fordulóval az őszi idény vége előtt a 8. helyen állnak, és bár a középső ház a cél, ennél mindenképpen előrébb szeretnének majd végezni. Azért is indultak el NB II-ben, hogy minél több mérkőzésen szerezzenek  rutint, és ha minden jól megy, jövőre már NB I/B-ben gyűjthetik a tapasztalatot.

Az ünnepek alatt egy hét pihenőt kapnak a lányok

, de december 29-én már újra edzenek, hiszen január 4-én folytatódik az NB I-es bajnokság. Az NB II tavaszi szezonja várhatóan február végén, március elején indul.

Címkék