Hátrányos lehet az útdíj bevezetése Érdnek

 

 

Sorra jelentik be kifogásaikat a Budapest-környéki települések, a megyei jogú városok polgármesterei az M0-son januártól bevezetendő útdíj miatt. T. Mészáros András, Érd polgármestere szerint hosszú távon több hátránya lenne az intézkedésnek, mint haszna. Tárnok polgármestere azonban támogatja az útdíjat. A tárca az arányos közteherviseléssel indokolta a javaslat elkészítését.  A vasúti és autóbuszos helyközi közösségi közlekedés tarifáiban nem terveznek emelést.

Hasonló tartalmaink:

 

Would you like to replay the video?

 

T. Mészáros András, Érd polgármestere szerint jobban át kellene gondolni a döntést, mert hosszútávon több hátránya is lehet az intézkedésnek. T. Mészáros András egyebek mellett arról beszélt, hogy meg kellene vizsgálni a döntés miatt keletkező költségeket. Szerinte azon túl, hogy az autósok fizetnek, az utak karbantartására is költeni kell majd. Érd polgármestere szerint, ha megvizsgálnák a költségeket kiderülne: nem biztos, hogy jó üzlet az M0-on bevezetendő útdíj.

Ne terjesszék ki az úthasználati díjat a fővárost, illetve a nagyvárosokat elkerülő útszakaszokra – erre kérte a kormányt egyhangú határozatában a Megyei Jogú Városok Szövetsége. A tervezett intézkedést célt tévesztettnek minősítették a nagyvárosi polgármesterek.

A fejlesztési minisztérium korábban közölte: fizetős lesz az M0 januártól. Fizetősek lesznek az autópályák fővárosi bevezető szakaszai is. Így az M1-es M7-es, az M3-as, az M5-ös, illetve az M6-os utolsó néhány kilométere. A minisztérium közölte: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd. A tárca hangsúlyozta: a személyautók a korábbi jogosultsági kategóriák szerint változatlan áron vehetik igénybe a fizetős gyorsforgalmi szakaszokat. A fejlesztési tárca a vasúti és autóbuszos helyközi közösségi közlekedés tarifáiban sem tervez emelést.

 

“Az arányos közteherviselés érdekében az M0-s egyes szakaszai és a teljes M31 kivételével megszűnik az idei év végéig még ingyenesen igénybe vehető szakaszok díjmentessége” – közölte a tárca.

 

Az NFM közleménye szerint a körgyűrű M5-ös autópálya és M4-es autóút (4. sz. főút), valamint M3-as autópálya és 11. sz. főút közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók. Így az azonos szolgáltatási színvonalú utak használatáért az ország minden részében egyformán kell fizetniük a járművezetőknek – írták. Mivel az M0-s körgyűrű egyes elemei uniós forrásból épültek vagy újultak meg, ezeken a szakaszokon a díj bevezetését az EU támogatási szabályai nem teszik lehetővé.

 

A tájékoztatás szerint a jövőben tehát az autópályát vagy autóutat jelző tábla szinte kivétel nélkül a fizetős szakasz kezdetét is jelöli. A kialakult közlekedési szokásokra tekintettel a változásokat türelmi idővel vezetik be: aki az újonnan díjasított szakaszra matrica nélkül hajt fel, mentesülhet a pótdíj megfizetése alól, ha még januárban éves megyei vagy országos matricát vált. Ha mégis kapna pótdíjfizetési felszólítást, az a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban a szükséges jogosultság megváltásának igazolásával január végéig visszavonatható.

 

Az NFM közleménye szerint januártól egy-egy megye díjköteles útjait újfajta, éves e-matricákkal is használhatják majd az autósok, amelyek ötezer forintba kerülnek majd. Ezeknek az új, éves megyei matricák használatával a rendszeresen nagyobb távolságra, több megyehatárt átlépve utazók is jelentősen csökkenthetik költségeiket. Az új lehetőséggel élve például a Győr-Budapest vagy a Budapest-Dél-Balaton viszonylaton gyakran autózók a négy megyei jogosultság megvásárlásával a 42 ezer forintos éves matrica árának kevesebb mint feléért, 20 ezer forintért juthatnak el úti céljukhoz, tetszőleges számú alkalommal.

 

A minisztérium hangsúlyozta: “A személygépkocsik a korábbi jogosultsági kategóriák szerint is változatlan áron vehetik igénybe a fizetős gyorsforgalmi szakaszokat. A fejlesztési tárca a vasúti és autóbuszos helyközi közösségi közlekedés tarifáiban sem tervez emelést.” Az állami tulajdonú buszvállalatok és vasúttársaságok alaptarifái a 2010-es kormányváltás óta egyébként nem emelkedtek.

 

A tárnokiak jól járnának az útdíjjal

 

Szolnoki Gábor, Tárnok fideszes polgármestere azt mondta, a település lakói jól járnak a megyei autópályamatricákkal, mert eddig éves autópálya-díjat kellett venniük.

Tárnok lakói is olcsóbban és kényelmesebben autózhatnak a jövő évtől az útdíjrendszer változásainak köszönhetően – közölte a nem egészen 10 ezres lélekszámú pest megyei település polgármestere szombaton az MTI-vel.
Szolnoki Gábor (Fidesz-KDNP) azt írta: Tárnokról eddig csak díjköteles szakaszokon lehetett eljutni az M7 autópálya fővárosba, Érdre vagy Székesfehérvárra tartó, jelenleg még díjmentes részeire. A nagyközségben élőknek ezért mostanáig a közel 43 ezer forintos országos éves matricát kellett megváltaniuk a sztrádahasználatért.

Az újonnan bevezetendő éves megyei matricákkal ez a költség drasztikusan csökken; a tárnokiak januártól mindössze 5-10 ezer forintért autópályán juthatnak el kiemelt úti céljaikra.

Érd megközelítése ezzel gyorsabbá és biztonságosabbá válik: míg az autópálya elkerülésével 15 perc alatt érhető el a kistérségi központ, az M7-esen ez az út három perc alatt megtehető. Tárnok Önkormányzata ezért egyetért az útdíjrendszer változtatásával, és támogatja a tárnokiak számára is olcsóbb megyei matricák bevezetését – közölte Szolnoki Gábor, a Pest megyei település polgármestere.

 

mti.hu

 

Címkék