A kormány ne tegye fizetőssé az M0-ás autóutat, követeli a Budaörsön élők érdekében Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület), a település polgármestere, mert szerinte ez az intézkedés “egyszerre tisztességtelen, káros és végrehajthatatlan”.

Hasonló tartalmaink:

 

A városvezető közleményben kifejti, az agglomerációs településeket és a külső kerületeket drámaian érintené az intézkedés, hiszen nyilvánvaló, hogy amikor az M0-ás elkerülésére kényszerítik majd az autósokat, azok “tömegével zúdulnak rá” a városkörnyéki településekre és a peremkerületekre.
Kifejtette, ugyanez lesz az autópályák bevezető szakaszainak esetében is, és a kormány büntetni készül azokat az autósokat, akik nem a települések belső útjait terhelik.
A település polgármestere felhívja a figyelmet arra is, hogy Budaörsön a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időszakban már ma is alig elviselhető a közlekedési terhelés. Ennek növekedésével teljesen ellehetetlenülne a településen belüli autós forgalom, és nőne a zaj- és légszennyezés. “Teljesen nyilvánvaló, hogy mindenféle egyeztetés és hatástanulmányok nélküli, kétségbeesett ötletelés folyik ismét, hogy pénzhez jusson a költségvetés” – fogalmazott közleményében Wittinghoff Tamás.
Hozzáteszi, mivel a 4-es metró budaörsi virágpiacig történő megépítése még tervekben sem létezik, így továbbra is arra kényszerítik a Budapest nyugati agglomerációjában élőket, hogy autóval közelítsék meg a fővárost. “Ennek fényében elképesztő cinizmus, hogy éppen ezeknek az embereknek az újabb megsarcolására készülnek” – olvasható a közleményben.
A polgármester hangsúlyozza, “a Budaörsön és a környéken élők érdekében követeljük, hogy a kormány azonnal fejezze be még a gondolkodást is erről a megoldásról, amely egyszerre tisztességtelen, káros és végrehajthatatlan.”
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán megerősítette, megszűnik januártól az M0-ás általános díjmentessége: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd.

 

mti.hu

 

 

Címkék