Balkezes lövőt igazolt a Budaörs

A Budaörs NB I-es kézilabdacsapatában folytatja pályafutását a Debrecenből érkező balkezes átlövő, Hajduch Csenge.

Hasonló tartalmaink:

A 28 esztendős játékos Békéscsabán nevelkedett, ezt követően Fehérváron húzott le négy szezot, majd tavaly nyáron Debrecenbe tette át székhelyét, ahol kétéves szerződést írt alá, de a hajdúsági csapattal közös megegyezéssel szerződést bontott, hogy a következő idényben már Mihály Attila együttesét erősítse.

„Alig várom már, hogy csatlakozzak a Budaörs keretéhez, nagyon szimpatikus, ambiciózus csapatként ismertem meg a társaságot. A klub szem előtt tartja a magyar kézilabda jövőjét, sok fiatal megkapja a lehetőséget arra, hogy beépüljön egy élvonalbeli együttesbe. Mindehhez természetesen szükség van rutinos játékosokra is, akik segítik a fiatalok fejlődését. Én is azon leszek, hogy kihozzam magamból a maximumot és a közös célok elérése mellett segítségére legyek a többieknek. Természetesen egyeztettünk már a szakmai stábbal, elsősorban jobbátlövőben és védekezésben számolnak velem. Bízom benne, hogy balkezes lövőként bővülni fog velem a csapat repertoárja és szép sikereket érünk majd el együtt. Barátságos környezetbe megyek, biztos vagyok benne, hogy jó helyem lesz Budaörsön. Úgy gondolom, nem lesz gond a beilleszkedéssel, Sipeki Flórával Békéscsabán és Fehérváron is játszottam már együtt, jó barátok vagyunk, de Pálos-Bognár Barbarát is jól ismerem” – mondta a budaörsiek honlapjának Hajduch Csenge.

A Budaörs két fordulóval a bajnokság vége előtt tizenhét ponttal a biztos bennmaradást érő tizedik helyen áll, korábban válogatott ászaival, Szöllősi-Zácsik Szandrával és Pálos-Bognár Barbarával is szerződést hosszabbított, míg idény közben igazolta le Dunaújvárosból Kemény Dórát, valamint a legutóbb szintén a DKKA-ban szereplő, de az elmúlt időszakban csapat nélküli Dávid-Azari Fruzsinát, akik már be is mutatkoztak az együttesben, továbbá a Nemzeti Kézilabda Akadémiától Horváth Laura is Budaörsre érkezik a következő idényre.

Címkék