Ajánló az Érdi Újság 2014. december 18-ai számából

 

 

ÉrdiÚjságlogo2Belefér-e a közterület-felügyelők életébe, tevékenységi körébe, hogy elsősegélyben részesítsenek utcán összeeső idős hölgyet, vagy hajléktalanokat látogassanak a város peremén; egynapos láznak indult, aztán kiderült: leukémia – az ötéves Niki betegsége milyen változásokat hozott a család életében, és mi várható; hogyan szerepeltek a gyerekkönyvtárban hagyományosan megrendezett mesemondó versenyen a városi iskolák alsó tagozatos diákjai; mivel tették változatossá az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium végzősei az ÉRD Arénában megtartott szalagavató báljukat; csaknem 30 tánccsoportot hívtak meg Csepelre, az Országos Öregtáncos Találkozóra – melyik érdi együttes szerepelt a meghívottak között – sok egyéb olvasnivaló mellett ezekről a témákról tudhat meg sok mindent, aki fellapozza az Érdi Újság idei negyvennyolcadik, december tizennyolcadikán megjelent, ebben az évben utolsó  számát.

Hasonló tartalmaink:

 

 

„Ha megőrizzük higgadtságunkat, képesek leszünk segíteni is” – Utcán hóban, esőben, kánikulában

 

Segíteni – ez a szó kicsit magasztosabb jelentést kap így karácsonytájt, és rendszerint az adakozáshoz kötjük. Létezik azonban olyan segítség is, ami nem tárgyiasul, pénzben nem kifejezhető, de jóval többet érhet annál: az odafigyelés, a gondoskodás. Amikor az ember elsősegélyben részesíti az összeeső idős hölgyet, vagy hajléktalanokat látogat a város peremén. Mint ahogy Fazekas József közterület-felügyelő teszi, aki azt vallja: a város rendjéért, nem pedig a büntetés öröméért kell dolgozniuk.

4. oldal

 

 

Egy kicsi lány nagy harca – „Erőt ad, ha gondolnak ránk”

 

Egynapos láznak indult, aztán kiderült: leukémia. Az ötéves Niki betegsége az egész család életét egy csapásra megváltoztatta. Az Érdi Újság munkatársának az édesanya, Eszter beszélt az elmúlt hetekről (a legnehezebbekről), és arról, hogy mi várható. Azért osztotta meg az olvasókkal a történetét, mert úgy érzi, erőt ad nekik, ha rájuk gondolnak, velük éreznek ismerősök és ismeretlenek egyaránt.

9. oldal

 

 

Bécsi keringő, popfesztivál és swing – Megtartották szalagavató ünnepségüket a Vörösmarty gimnázium végzősei

 

Mintegy másfél száz ünnepelt diák és tanáraik, valamint a büszke szülők, nagyszülők és rokonok, a tanulótársak, barátok és jó ismerősök töltötték meg csaknem zsúfolásig a hétvégén az Érd Arénát, ahol ezúttal az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium végzősei tartották meg a szalagavató báljukat. A hagyományos, elegáns keringő után a szabadon választott osztálytáncokkal a végzősök még a kamaszos lázadást, a fiatalok rakoncátlan, mindig valami újat kereső arcukat mutatták meg.  Ez az emlékezetes rendezvény az első állomása annak a búcsúzási folyamatnak, amit majd jövő nyár elején a ballagás és végül az érettségi követ.

5. oldal

 

 

Mesés advent a könyvtárban

 

A gyerekkönyvtárban már hagyomány, hogy karácsony táján mesemondó versenyt rendeznek a városi iskolák alsó tagozatos diákjainak. Ezúttal hat intézményből 19 gyerek jött el a könyvtárba, hogy előadjon egy-egy kedves történetet – lehetett az népmese, vagy hazai, illetve külföldi írók tollából való. A versenyen külön díjazták az első-második és harmadik-negyedik osztályosokat, de aki most nem nyert, az is jó élményekkel térhetett haza.

11. oldal

 

 

Öreg táncos nem vén táncos…

 

Nyolcadik alkalommal rendezték meg Csepelen az Országos Öregtáncos Találkozót, amelyre csaknem 30 tánccsoportot hívtak meg. A meghívottak között volt az Érdi Pincetulajdonosok Egyesületének Magtár Néptánccsoportja is, de Pécsről, Székesfehérvárról, Körmendről, Budapestről, Százhalombattáról is érkeztek együttesek.

13. oldal

 

 

Címkék