Díjeső a szumó- és a birkózóversenyen

Szombaton a nemzetközi Sumo Válogatóversenyt, vasárnap pedig az Érd Centrum Birkózó Kupát rendezték meg a Batthyány Általános Iskola tornacsarnokában, ahol a helyiek mellett a nemzetközi mezőny is megmérette magát. A mérleg: 18 arany-, 16 ezüst-, és 32 bronzérem sumóban, hét arany-, négy ezüst-, és tizenegy bronzérem birkózásban.

Hasonló tartalmaink:


A sumoversenyen 232 kategóriában lehetett indulni, egy versenyző több kategóriában is versenybe szállhatott. Így közel háromszázan indultak – köztük 37 érdi. A magyarokon kívül Észtországból, Lengyelországból, Egyiptomból, az Egyesült Államokból is érkeztek, viszont az eredetileg 43 fősre tervezett ukrán csapat több tagja nem kapott vízumot, így ők alacsonyabb létszámmal képviseltették magukat. Tar Mihály, az Érdi Spartacus elnöke, egyben a Magyar Sumo Szakszövetség társelnöke és a rendezvény szervezője elmondta: a verseny jól sikerült, hiszen az érdiek itthon tudtak tartani 18 arany-, 16 ezüst-, és 32 bronzérmet.

Az Érd Centrum Kupán vasárnap nem várt eredmény született – mondta el Tar Mihály, ugyanis Érd, Tököl, Dunaharaszti, Tárnok és Sóskút birkózóival egy sumo_2_150111csapatban összesítésben 199 ponttal megnyerte a versenyt, a második a pesterzsébeti ESMTK lett 146 ponttal, míg az FTC 93 pontot szerezve zárt a harmadik helyen. A Spartacus birkózói hét arany-, négy ezüst-, és tizenegy bronzérmet, illetve hat darab pontszerző, ötödik helyet – tájékoztatott a szervező.

 

Vetker-Aquatherm Kft. Kupa Sumo verseny eredményei:

Gyermek fiú- és leány kategória:

-20 kg Vakarcs Balázs II., Bori Richárd III.

-25 kg Vakarcs Balázs II., Kaszás Elza III.

-30 kg Andorfer Vendel II., Feik Lázár III.

-35 kg Virág Henrik I., Gyenes Bence II., Hegedűs Nagy Bence III., Farkas Bence III.,

Hermann Norbert V.

-40 kg Kaszás Lilla III.

 

U-12 fiú kategória:

-30 kg Feik Lázár I., Nikolics Balázs II.

-35 kg Sipos Alex III.

-45 kg Fecskó Máté II., Virág István III., Bíró Ádám V.

-55 kg Krausz István I.

-65 kg Egri Zalán I.

+65 kg Nagy Gergely I.

 

U-14 leány kategória:

-50 kg Sipos Boglárka I.

 

U-14 fiú kategória:

-45kg Virág István V.

-55 kg Burij Anatolij I., Vakarcs Ádám II.

-65 kg Végh Artúr I., Egri Zalán III.

-75 kg Nagy Gergely I.

+75 kg Varga Dániel II.

 

 

U-16 Női kategória:

-50 kg Sipos Boglárka I.

 

U-16 Férfi kategória:

-50 kg Váncza István I.

-55 kg Berta Mike I.

-60 kg Végh Richárd II., Buzás Patrik III., Csörgő Hugó III., Végh Artúr V.

-80 kg Pataki Sámuel I.

 

U-18 Női kategória:

-50 kg Váncza Ivett I.

 

U-18 Férfi kategória:

-60 kg Kovács Bence III., Buzás Patrik III.

-70 kg Csörgő Vilmos II.

-80 kg Délceg József II.

-90 kg Pataki Sámuel I.

-100 kg Száraz Péter I., Molnár Tamás III.

 

U-21 Férfi kategória:

-60 kg Lemák Viktor II., Kovács Bence III.

-70 kg Csörgő Vilmos III.

-85 kg Prim Martin I.

+115 kg          Molnár János III.

 

Felnőtt női kategória:

-55 kg Lemák Diána I.

-80 kg Horváth Éva III.

 

Felnőtt férfi kategória:

-70 kg Lemák Viktor III., Csörgő Vilmos III.

-85 kg Ferenczi Gábor III.

-100 kg Tóth Attila III.

 

Érd Centrum Kupa, Nemzetközi Lakatos Gábor Emlékverseny eredményei:

 

Gyerek korcsoport a Peugeot Pé-Ta Kupát vette át:

20 kg Jakab Roland III.

35 kg Virág Henrik II., Gyenes Bence III., Hermann Norbert V.

 

Diák II. korcsoport a Kati Mami Sütödéje Kupát vette át:

29 kg Feik Lázár II.

50 kg Krausz István I., Metzl Milán V.

 

Diák I. korcsoport a Berta Kupát vette át:

29 kg Nedvig Máthé III.

50 kg Vakarcs Ádám V.

+63 kg Egri Zalán V.

 

 

Serdülő női korcsoport a 6 x 6 TAXI Kupát vette át:

52 kg Sipos Boglárka III.

 

Serdülő fiú korcsoport a 6 x 6 TAXI Kupát vette át:

54 kg Berta Mike III., Mezei Patrik III.

63 kg Végh Richárd II., Végh Artúr III.

85 kg Varga Dániel III.

 

Kadet korcsoport a Berta Kupát vette át:

50 kg Váncza István I., Nagy Krisztián II.

58 kg Buzás Patrik V.

85 kg Pataki Sámuel I.

100 kg Molnár Tamás I.

 

Junior női korcsoport a Poirot Belga Bistro Kupát vette át:

52 kg Váncza Ivett I.

 

Junior férfi korcsoport a Poirot Belga Bistro Kupát vette át:

74 kg Illés Lajos III.

84 kg Délceg József III.

96 kg Lajsz Dominik I., Ferenczi Adrián III., Száraz Péter V.

 

Centrum csapatverseny eredménye:

I. hely             Érd 199 pont

II. hely            ESMTK 146 pont

III. hely           FTC 93 pont

Legjobb vendégversenyző: Schenrig Vilmos (Máv-Milon), a Magyaros Kenyér Kft. Kupáját

Legjobb hazai versenyző: Lajsz Dominik szintén a Magyaros Kft. Kupáját kapta.

Címkék