Programkavalkád a kultúra napján

Számos rendezvénnyel ünnepeljük a napokban Érden és térségünkben a magyar kultúra napját. Ünnepséget tartanak a Szepes Gyula Művelődési Központban, a Kőrösi iskolában szavalóversenyt rendeznek, a könyvtárban Koncz Gábor tart előadói estet, az érdi Földrajzi Múzeumban, a Városi Galériában és Törökbálinton is kiállítás nyílik. Olvassa el összeállításunkat!

Hasonló tartalmaink:

 

Január 22-én arra emlékezünk, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

A Szepes Gyula Művelődési Központban csütörtökön este 6 órától ünnepséget rendeznek, ahol köszöntőt mond Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke és T. Mészáros András polgármester. Közreműködik többek között F. Nagy Erika színművész. Ekkor hirdetik ki Az így írok én… című, fiataloknak szóló irodalmi pályázat eredményét. Átadják a Bella István-díjat, a Csuka Zoltán-díjat, és az Érdi Művészeti Díjat - mondta el Szedlacsek Emília, az intézmény vezetője.

Szintén csütörtökön, az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában szavalóversenyt rendeznek. A diósdi Kék Géza Közösségi Házban este 6 órától Fónagy Zoltán történész tart előadást.

A törökbálinti Munkácsy Művelődési Házban kiállítás nyílik, amely a helyi közösségek életét mutatja be.

Az Érdi Városi Galériában pénteken nyílik a hagyományos Téli tárlat, amelyen az Érden és környékén élő képzőművészek alkotásait mutatják be. A gyűjtemény 1 hónapon át látható majd.

A Csuka Zoltán Városi Könyvtárban Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész lesz az intézmény vendége 21-én. Délután 5 órától a Gyorsvonat című előadói estjén láthatja az érdi közönség a Halhatatlanok társulatának örökös tagját. Bencsik Ildikó, a könyvtár igazgató-helyettese az érdi tévének azt mondta: sokan jelezték, hogy várják Koncz Gábor műsorát. Hozzátette: rendszeresen szerveznek hasonló programokat.

Dr. Szilágyi László egyetemi tanár Elindultam szép hazámból című fotókiállítását 23-án nyitja meg Dr. Szabó József egyetemi tanár a Földrajzi Múzeumban. Köszöntőt T. Mészáros András polgármester mond. A megnyitó után Kovács Sándor Érdi Honismereti Kaleidoszkópját és Lendvai Timár Editnek a múzeumalapító Balázs Dénes geográfus munkásságáról szóló munkáját Kubassek János múzeumigazgató mutatja be.

Címkék