Felfüggesztették Kovács Anna eltiltását

KovácsannaAz érdi átlövő szabálytalanságát nem ítélte súlyos vétségnek a Magyar Kézilabda Szövetség Fegyelmi Bizottsága, a játékvezetők hibáját állapították meg a  a Debrecen elleni 25-24-re megnyert mérkőzésen. Kovács Anna egy mérkőzésre való eltiltásával azonban egyetértettek. Valószínűleg a Fehérvár KC óvását is elutasítja a Magyar Kézilabda Szövetség. Nézzék meg az esetről készült videót! 

Hasonló tartalmaink:

A helyi női kézilabda csapat átlövőjét a Debrecen elleni 25-24-re megnyert mérkőzés utolsó percében a játékvezetők – akik mindössze ötödik élvonalbeli meccsüket vezették – egyből piros lapot adtak Kovács Annának, ami a szabályok értelmében egy mérkőzésre való eltiltást von maga után.

Már a 16. fordulóban a Fehérvár KC elleni, idegenben 25-20-ra megnyert mérkőzést óvás alatt játszották a csapatok, amelyet a székesfehérvári klub azzal indokolt, hogy Kovács Anna a piros lap ellenére be volt nevezve a keretbe.

A Magyar Kézilabda Szövetség Fegyelmi Bizottsága (Feb) január 28-i ülésén a mérkőzés videofelvételét kielemezték, és az érdi átlövő szabálytalanságát nem ítélték súlyos vétségnek, hanem a játékvezetők hibáját állapították meg. Kovács Anna egy mérkőzésre való eltiltásával azonban egyetértettek a Feb tagjai, de mivel korábban nem volt a játékossal szemben fegyelmi eljárás, így a büntetés végrehajtását felfüggesztették.

Mivel az Érd fellebbezése halasztó jellegű volt, és mint utóbb kiderült, Kovács Anna nem követett el súlyos vétséget a debreceni átlövő ellen, így valószínűleg a Fehérvár KC óvását is elutasítja a Magyar Kézilabda Szövetség.

Would you like to replay the video?

A következő mérkőzését szombaton 18 órától játssza az Érd a tabella kilencedik helyén álló Vácot fogadja az Arénában.

Címkék