Egyre fontosabb a drogprevenció

Évről évre országosan nő a drogfogyasztók száma – hangzott el a városi szülői értekezleten, amelyet a rendőrség szervezett érdeklődő szülőknek. A tendencia Érdet is hasonlóképpen érinti, így a 12-18 éves korosztály városunkban is veszélyeztetett.

Hasonló tartalmaink:

Még tavaly szeptemberben az Országos Rendőr-főkapitányság indított programot, ennek keretében 14-18 éves fiatalok szüleinek nyújtanak segítséget a drogmegelőzésben. Noha drogprevenciós előadások már az előző években is rendszeresen voltak, azonban a szülőket eddig nemigen vonták be. Az országos tapasztalat az, hogy egyre több fiatal nyúl drogokhoz, főként az alkalmi fogyasztók száma emelkedett az elmúlt években. Pintér Imre bűnmegelőzési tanácsadó beszélt arról is, hogy általában milyen drogokkal kerülnek kapcsoltba az érintett fiatalok. A szakemberek szerint a szülők szerepe jelentős a drogprevencióban, hiszen több odafigyeléssel megelőzhető a baj.

A program nem egy egyszeri alkalom volt, a szervezők már tervezik a folytatást, így várhatóan több érdi iskolában is lesznek majd hasonló rendezvények.

Would you like to replay the video?
Címkék