Alkotó házaspár az Irodalmi Esten

 

A Kossuth-díjas Kalász Mártonnal és feleségével, Filippinyi Évával, a Magyar Rádió irodalmi főszerkesztőjével találkozhattak az érdeklődők a Városi Könyvtár rendezvényén.

Hasonló tartalmaink:

Az “Érdi Irodalmi Estek” címre keresztelt rendezvénysorozat Urbán László, a városunkban élő irodalomtörténész ötlete nyomán született meg. Az év elején indított sorozat célja, hogy a kötetlen beszélgetések során megpróbálja közelebb hozni a kortárs irodalmat illetve alkotókat a helyi közönséghez. Ahogy az első alkalommal, úgy most is egy művész házaspár, Filippinyi Éva és Kalász Márton volt az est ötletgazdájának vendége és az alkotó házaspár élete és művészeti munkássága volt a téma.
Kalász Márton úgy fogalmazott, szereti ha közönség ismeri a művészi pályafutását, a verseit, de akkor sem jön zavarba ha valaki még egy sort sem olvasott tőle. Ugyanakkor mint mondja, ez ritkán fordul elő, hiszen a magyar emberek nagyon szeretik a költészetet.
A Kossuth-, József Attila-, és Prima Primissima-díjas Kalász Márton 1934-ben született Sombereken. A költőként, íróként valamint műfordítóként is ismert alkotó az 1950-es évektől van jelen a magyar irodalmi életben. Eddigi utolsó művét 2010-ben jelentette meg.

Would you like to replay the video?
Címkék