Válogatott játékosokkal bővült az Érd női kézicsapata

Az Érd NB 1-es női kézilabda csapata három játékosával is meghosszabbította szerződését, így Janurik Kinga, Klivinyi Kinga és Kisfaludy Anett is az Érdet erősíti a következő szezonban, de kiderült az is, hogy kik kerülnek fel a következő szezonban a junior csapatból.

Hasonló tartalmaink:

Korábban beszámoltunk róla,  hogy a szerb válogatott Katarina Krpez jövőre is az Érd együttesét erősíti, míg pénteken hárman írták alá új kontraktusukat.
Janurik Kinga az idény minden mérkőzésén első számú kapusa volt a csapatnak – kiszorítva az elmúlt években remeklő Oguntoye Viktóriát, aki nemrég bekerült a szlovák kézilabda válogatott bő keretébe, így a Hollandia elleni két, márciusi találkozón bizonyíthat. Janurik Kinga még 2010-ben csatlakozott az Érdhez, az Újbuda TC-t hagyta ott.
Klivinyi Kinga egymaga idei 21 bajnoki meccsén 106 gólt szórt az ellenfeleknek, míg a Magyar Kupa két találkozóján 13 találatot jegyzett.
Az EHF Kupában a svájci Spono Nottwil és a spanyol Rocasa Gran Canaria elleni összesen négy hazai meccsen 24 gólt jegyzett.
Klivinyi Kinga 2013-ban döntött a váltás mellett, akkor a Vácot hagyta el Szabó Edina hívására.
Kisfaludy Anett a 2010/2011-es szezonban csatlakozott az Érdhez, a Békéscsabát hagyta ott. Kisfaludy 21 meccsen 29 bajnoki gólnál jár, de a Magyar Kupában négy, míg az EHF-Kupában 10-szer volt eredményes.

0307_erdkezi_GyoriBarbara

Oláhné Balogh Tünde az Érd utánpótlásának vezetője az Érd FM-nek adott interjújában elmondta, hogy a következő idényben két válogatott játékossal bővül a felnőtt keret, ugyanis a korosztályuk legjobbjához tartozó kapus Győri Barbara és a beálló Szabó Laura is felkerülhet a felnőttekhez. Mindketten az első ténylegesen saját nevelésű korosztály növendékei, és februárban Szabó Laura még az Érd kiváló sportolója címet is megkapta.

0307_erdkezi_SzaboLaura

fotók: handballerd.hu

 

 

Címkék