Megalakulhat az Ifjúsági Önkormányzat

Március 15-én  Érd Közgyűlésének rendkívüli ülése úgy határozott: támogatja Érd Megyei Jogú Város Ifjúsági Önkormányzatának létrehozását. A képviselők 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a határozatot. A baloldali pártok képviselői kivonultak a szavazás előtt az ünnepi ülésről. Az ifjúsági önkormányzat létrehozásának célja, hogy a helyi ifjúságot a város közügyeinek tevékeny szereplőjévé és aktív résztvevőjévé tegye.

Hasonló tartalmaink:

Érd Közgyűlése az ifjúsági önkormányzat megalakulásának, szervei megválasztásának és működésének, valamint az önkormányzat és az ifjúsági önkormányzat együttműködésének alapvető kereteit a határozat mellékletét képező Alapokmányban fektette le. A Közgyűlés felhatalmazta a polgármestert, T. Mészáros Andrást, hogy az ifjúsági önkormányzat létrehozásához szükséges további intézkedéseket megtegye, illetve annak működésével kapcsolatosan az Alapokmányban foglaltak szerint eljárjon.

Érd kötelezettséget vállal arra, hogy az ifjúsági önkormányzat működéséhez szükséges forrást a mindenkor hatályos költségvetési rendeletében biztosítja, figyelembe véve az önkormányzat költségvetési kiadásait és bevételeit és az önként vállalt feladataira fordítható forrás összegét. Az ifjúsági önkormányzat rendelkezésére álló költségvetési forrás a város 2015. évi költségvetése szerint 10 millió forint.

Valós beleszólási jog a közügyekbe

A diákpolgármester legfontosabb jogosítványai közé tartozik, hogy jogosult előzetes konzultációra megkapni és véleményezni a Közgyűlés elé terjesztendő, az érdi diákságot érintő előterjesztéseket, illetve a diákságot érintő ügyekben jogosult lesz tanácskozási joggal részt venni a Közgyűlés ülésein, illetve a bizottsági üléseken. Az üléseken szót kérhet az érdi diákságot érintő napirendek esetében, illetve a diákképviselő-testület felhatalmazása alapján jogosult az érdi diákságot érintő kérdésben javaslatot benyújtani a Polgármesternek.

erd_szamit_rad_logoAz ifjúsági önkormányzat működéséhez szükséges költségvetési forrást Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetése biztosítja, melynek összegét minden évben Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése határozza meg a költségvetési bevételek és kiadások figyelembevételével, a Polgármester előterjesztése alapján.

Érd Megyei Jogú Város Ifjúsági Önkormányzata Alapokmánya kimondja: a az ifjúsági önkormányzat megválasztásának célja, hogy Érd Megyei Jogú Város diáktársadalma választott képviselői révén a város közügyeinek tevékeny szereplőjévé válhasson, szerepet kaphasson a diákságot érintő döntések előkészítésében, valamint felhatalmazást nyerjen az érdi diákság többsége által támogatott program megvalósításához.

Az érdi középiskolában tanuló diákok által megválasztott diákpolgármester és testülete tevékeny részt vállal nemzeti és érdi értékeink megőrzésében, a nemzet és a város hagyományainak ápolásában. A választás szabályait, menetét Alapokmány rögzíti abból a célból, hogy a választó diákpolgárok, a jelöltek és a jelölők, valamint a választásban résztvevő szervek egységes, áttekinthető és egyszerű eljárási szabályok alapján, pontosan meghatározott keretek között gyakorolhassák a választásokkal kapcsolatos jogaikat.

A diákpolgármester, diák-alpolgármester és diákképviselő-testület választását szabályozó Alapokmány lehetővé teszi az érdi diáktársadalom számára, hogy választás útján diákpolgármestert s vele együtt alpolgármestert, valamint diákképviselő-testületet válasszon, amely személyek és testület mandátuma egy évig, a következő választásig tart.

Címkék