A sereghajtót fogadják

A Pest Megyei Első Osztály éllovasa, az Érdi VSE szombaton 15 órától hazai pályán, az Ercsi úti sporttelepen fogadja a bajnokság sereghajtóját, a Tápiószecső FC-t. Limperger Zsolttal elemezzük a szezonkezdetet.

Hasonló tartalmaink:

Az érdi labdarúgó csapat 2015-ben előbb Törökbálinton 3–1-es vereséget szenvedett, majd hazai pályán játszott 2–2-es döntetlent az Üllővel, majd a 18. fordulóban a Százhalombattai LK-t verték hazai pályán 1–0-ra, legutóbb pedig a tabella harmadik helyén álló Dabas-Gyón otthonában játszottak 2–2-es döntetlent. Limperger Zsolt gárdája kilenc ponttal vezeti a bajnokságot a Vecsés előtt, de a vezetőedző hangsúlyozta, hogy még nincs megnyerve a bajnokság, és ezt próbálja belesulykolni játékosaiba is, így nem szabad lebecsülni az aktuális ellenfelet sem, igaz, ha a papírformát vesszük alapul, akkor az Érdi VSE 15 győzelme mellett 3 döntetlent és egy vereséget, 52 lőtt, de csak 14 kapott gólt ért el az eddigi meccsei alatt. Ellenben a sereghajtó tápiószecsőiek 1 győzelmet, 1 döntetlent és 17 vereséget értek el, ez alatt csupán 16-szor találtak az ellenfelek kapujába, viszont 47-szer kellett kivennie a szecsőiek kapusának a labdát a hálóból.

Limperger Zsolt korábban az ÉRD FM 101.3 Köztünk Marad! című műsorában elmondta, hogy 2000-ben sérülései miatt vonult vissza a profi labdarúgástól, éppen Érdről. A 22-szeres válogatott középpályás/hátvéd a Ferencvárosban kétszer is játszott – összesen hét szezont, valamint 1991 és 1996 között Spanyolországban légióskodott.

Limperger Zsolt nosztalgiázott egy kicsit, de természetesen az Érdi VSE helyzetére és céljaira is kitért. Hallgassa meg a beszélgetést!

Címkék