Elismert érdi táncosok

A tánc egy olyan sportág, amely egyben örömforrás, szórakozás és kikapcsolódás is, ezt fokozza, ha tehetséget versenyen kamatoztatjuk. Az érdi Masters SE nem csak a városban, sőt nem csak hazánkban, hanem nemzetközileg is sikeres, elismert egyesület.

Hasonló tartalmaink:

A Masters SE egy viszonylag fiatal, 2007 óta működő egyesület, ám ez alatt kinőtte magát, és a sikerek között Európa-és világbajnoki eredmények is voltak. Legutóbb a tavaszi területi versenyen négy első helyezést, míg Ajkán az akrobatikus Rock&Roll országos bajnokságon bronzérmet értek el a Masters SE táncosai. A csapat teljesítménye azért is kiemelkedő, mert már a kisgyermekek rendkívül fegyelmezetten tanulnak táncolni, és ez nem hétköznapi dolog egy 8-10 évesnél. A legfontosabb minden esetben a motiváció, ugyanis ha a növendék szeretné elérni az eredményeket, akkor kellő odafigyeléssel ő is meg tudja valósítani céljait.

Az egyesület küldetése, filozófiája:
Célunk egy olyan Akrobatikus Rock And Roll Sporttánc Egyesület kialakítása és működtetése, melyben nemcsak bajnokokat képezünk, hanem egy olyan közösséget alakítunk ki, melyben a gyermekek jól érzik magukat és örömmel vesznek részt óráinkon. Az edzések folyamatos színesítésével, különórák, egyesületi válogatott keretedzések, (nem csak táncos) külön programok, edzőtáborok szervezésével olyan csapatokat igyekszünk kinevelni, melyben a gyermekek a rendkívül sokszínű mozgáskultúra mellett csapatszellemet, kitartást és szorgalmat tanulhatnak. Úgy gondoljuk, hogy a sport és tánc szeretete már egészen kis korban kialakulhat, és célunk, hogy boldog és elszánt táncosokat neveljünk, akik MASTERS-ek az Akrobatikus Rock and Rollban. – írják honlapjukon.

Az egyesület szakosztályvezetője, Sárdi Anita és két fiatal táncos mutatja be a csapatot, és a versenyekre való felkészülést. Hallgassa meg interjúnkat!

Címkék