Egy kis piszok csak jót tesz!

Baktériumok a babák ellen, azaz mi tegyünk vagy éppen ne tegyünk azért, hogy gyermekünknek minél erősebb immunrendszere legyen? Erről a témáról tudhattak meg  többet azok az anyukák, akik részt vettek az Érdligeti Református Gyülekezet Baba-Mama Körének eheti rendezvényén.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdligeti Református Gyülekezet Baba-Mama Köre egy igen aktív társaság. Az énekes-zenés gyermekfoglalkozások, a közös meseolvasások és áhitat, vagy akár a mostanihoz hasonló előadások alkalmával havonta többször is találkozhatnak a kisgyermekes anyukák a gyülekezet Duna utcai templomában. Mint azt a szervező, Káplár-Kodácsy Kinga elárulta, a programokat mindig közösen, a résztvevő szülőkkel egyetértésben állítják össze.

A kör eheti összejövetelén dr. Jókay Kinga, gyermekgyógyászt látták vendégül, aki a csecsemők immunvédelmével kapcsolatban osztotta meg gondolatait az anyukákkal. A szakember elmondta, rengeteg tévhit kering azzal kapcsolatban, hogy hol van a gondoskodás határa, és miközben sokan azt hiszik, hogy jó tesznek, csak ártanak a babának.

A doktornő néhány gyakorlati jó tanáccsal is szolgált az anyukáknak, hogyan óvhatják meg gyermeküket a betegségektől, és tehetik még ellenállóbbá az immunrendszerét.

A Baba Mama Kör idei eseményei május 27-én zárulnak majd, ugyanakkor a kör vezetője hozzátette, a már megszokott és új programokkal természetesen a következő tanévtől is várják az érdeklődő anyukákat. 

Would you like to replay the video?
Címkék