Itt az allergiaszezon!

Orrfolyás, viszkető szem, tüsszögés. Sokaknak ismerősek lehetnek az allergiás nátha tünetei. A panaszok olykor már télen elkezdhetik gyötörni a pácienst. A tünetek sokfélék lehetnek és egyéneként változhatnak, a betegség azonban gyógyszerekkel kiválóan kordában tartható.

Hasonló tartalmaink:

Néhányunk számára az allergiaszezon csak nyáron indul, a fűfélék virágzásának kezdetével. Általánosságban azonban elmondható, hogy akkor kezdődik, amikor az első pollenek megjelennek. A mogyoró az, ami legkorábban kezd nyílni, ennek pollenje már március elején is okozhat tüneteket. Jelenleg a nyírfa, illetve az azzal rokonságban álló, korán virágzók szezonjában vagyunk.

Dr. Radeczky Éva allergológus szakorvos elmondta: akinek korábban nem voltak tünetei, de a jeleket annak véli, elsőként a háziorvosával konzultáljon, majd az allergiavizsgálatot az allergiaszezon végén érdemes elvégezni.

A tünetek sokfélék lehetnek és egyénenként változhatnak. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy sokasodnak is: a betegeknél egyre több tünetet okozhat az allergia, a kritikus időszak pedig ki is tolódhat.

A szakember hangsúlyozta: nem kell, hogy az allergia megkeserítse az életünket, a betegség ugyanis gyógyszerekkel kiválóan kordában tartható. A kezelés azonban egyénre szabott, így a megfelelő gyógyszerek megtalálása időigényes feladat.

A pollenszezonban jelentkező tüsszögéssel, orrfolyással és köhögéssel járó panaszokat hajlamosak vagyunk félvállról venni, a kezeletlen allergia azonban súlyos problémákat okozhat, sőt idővel asztmává is fajulhat. Így mindenképpen forduljunk vele orvoshoz!

Would you like to replay the video?
Címkék