1200 városkerülő

Április 26-án rendezték az Érd Körbe városkerülő biciklitúrát, ahol több mint 1200 résztvevő vállalta, hogy körbekerekezi a várost. 

Hasonló tartalmaink:

Akadt aki a 30 kilométeres távot futotta le, de a szervezők mindenre gondoltak, így mentő is kísérte a mezőnyt.

Csengeri Attila az Érd Körbe szervezője elmondta, hogy 1000-nél többen töltötték ki az előregisztrációt, de akadtak olyanok is, akik útközben csatlakoztak a túrához, így hozzávetőlegesen 1200 fő vett részt az Érd Körbe tavaszi rendezvényén. A szervező hozzátette, hogy a legnépszerűbb táv a 30 kilométeres volt, de a 15 kilométeres városkerülést is sokan választották.

 

Csengeri Attila mutatja a 15 kilométeres táv felé vezető irányt

Csengeri Attila mutatja a 15 kilométeres táv felé vezető irányt.

A leghosszabb táv a 60 kilométeres – szó szerinti – városkerülő túra volt, ugyanis az Érd Arénától indulva Sóskúton és Etyeken át Herceghalomig vezetett az út, ahonnan Biatorbágyon, Törökbálinton és Diósdon keresztül ért vissza a kiindulási pontra az a mintegy 40 kerékpáros, aki ezt a távot választotta.

Akadt aki bicikli helyett lefutotta a 15 kilométeres távot

Akadt, aki bicikli helyett lefutotta a 15 kilométeres távot.

Az esemény szervezésében az Érd Körbe Egyesület segítségére voltak az érdi rendőrök, illetve polgárőrök is, de az International Ambulance révén egy mentő is kísérte a biciklizőket. A városkerülő túrában közreműködött a Sólyom Kerékpárszaküzlet mellett az Ága-Boga Nagycsaládosok Egyesülete is.

 

Akik a 30 kilométeres távot választották

Akik a 30 kilométeres távot választották.

A Kossuth Lajos utca és a Szent István utca sarkánál vált szét a 30 és a 15 kilométeres táv az Érd Körbe tavaszi városkerülő biciklitúráján. A Kossuth Lajos-Szent István utcák kereszteződésétől egészen a Bagoly utcáig húzódott az Érd Körbe népes tábora.

Csengeri Attila (középen neonszínű pólóban) a rendőrséggel és a polgárőrséggel közösen tereli az Érd Körbe résztvevőit

Csengeri Attila (középen neonszínű pólóban) a rendőrséggel és a polgárőrséggel közösen tereli az Érd Körbe résztvevőit.

Címkék