Személyében és képeiben is van egy kis különállás

vlcsnap-2015-04-30-17h36m11s81Méry László festőművész alkotásaiból összeállított tárlatot Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg a Városi Galériában.

Hasonló tartalmaink:

Kéri Mihály, a Városi Galéria művészeti vezetője…    ezekkel a szavakkal köszöntötte Méry László Érden élő festőművészt első helyi, önálló kiállításán. Méry László a már fiatal korában jelentkező művészet iránti érdeklődését hosszú és folyamatos önképzés során tudta fejleszteni. A jelenlegi tárlat az 1970-es évektől napjainkig mutatja be a folyamatot, ami a mostani képi világhoz vezette a művészt. A kiállításon nonfiguratív rajzok és festmények láthatók, azonban egykor csendéletet és tájképeket is készített a festőművész. Méry László elmondta, hogy termékeny alkotónak tartja magát, évente ugyanis 30-40 képet készít, különböző technikával. A csoportos kiállításokon művei mindig eltértek a többi alkotó képi világától – ezt már Feledy Balázs művészettörténész mondta megnyitójában, majd hozzátette: volt benne mindig is egy kis különállás, a személyében és a képeiben egyaránt.

A Méry László alkotásaiból nyílt kiállítás május 23-ig megtekinthető a Városi Galéria nyitva tartási idejében.

Would you like to replay the video?
Címkék