Hipersulik: az oktatás lépést tart a technikai fejlődéssel

Több száz gyerek tanulhat táblagépen a Telenor Hipersuli Oktatási Programjával. A mobileszközök és a mobilinternet révén a korszerű, digitális oktatás elterjesztése a célja a programnak, amelynek elindítását a Fejér megyei Ercsiben, az Eötvös József Általános Iskolában jelentették be.

Hasonló tartalmaink:

A Microsoft Magyarország Kft., az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és a Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány közreműködésével induló projekt részeként négy vidéki és egy budapesti iskola 15 osztályának 363 diákja élvezheti a program előnyeit.

Czunyiné Bertalan Judit, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára jelentős pillanatnak nevezte a digitális tartalmak és tudás eljuttatását az érintett iskolákba. Reményét fejezte ki, hogy a programba bevont gyerekek elsajátítják az internet biztonságos használatát, a digitális eszközök pedig segítik a tanórai motiválást, az ismeretek elmélyítését, a felzárkóztatást és a tehetséggondozást. Az államtitkár bejelentette, hogy a tárcánál zajló tartalom- és tananyagfejlesztés szeptembertől elérhető lesz minden tanár és diák számára. Közölte, hogy a digitális tananyag fejlesztésekor elsődleges szempont volt, hogy az mindenféle tantervvel és a korábbi digitális tartalmakkal is kompatibilis legyen.

A projekt részeként két iskolában a gyerekek haza is vihetik a táblagépeket, másutt pedig közösen, kiválasztott tantermekben használják azokat. A kísérleti digitális tananyagokat egyebek mellett magyar nyelv, irodalom, történelem, kémia, fizika, matematika, földrajz és idegen nyelvek oktatására fogják használni.

A Hipersuli oktatási programban részt vesz a budapesti Áldás utcai Általános Iskola, az ercsi Eötvös József Általános Iskola, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola, a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium, valamint a zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskola.

Would you like to replay the video?
Címkék