1200 milliárdos fejlesztési forrás a megyei jogú városoknak

Júniusig megállapodik a kormány valamennyi megyei jogú várossal a területfejlesztési források felhasználásáról – közölte Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen.  Az egyeztetéseket és az esetleg szükséges korrekciókat követően megszülető megállapodások lehetővé teszik, hogy a települések megvalósítsák helyi gazdaságfejlesztési programjukat – mondta Lázár János. 

Hasonló tartalmaink:

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének kétnapos közgyűlését követő sajtótájékoztatón azt mondta, huszonöt éve nem volt példa arra, hogy az állam 1200 milliárd forintnyi forrás felhasználását és elosztását a megyei jogú városokra vagy a megyékre bízta volna. Ez azt jelenti, a kormány valódi partnerként tekint az önkormányzatokra, s nem kívánja gyámság alá helyezni őket – tette hozzá.

A megyei jogú városok jól gazdálkodtak az elmúlt évek fejlesztési forrásaival. Ezek a települések lehetnek, ahol jelentős munkahelyteremtés, gazdasági növekedés, életminőség-javulás lesz a következő hét esztendőben – hangsúlyozta a miniszter.

Láthatóan szükség van a GDP jelentős részét előállító nagyvárosok kiemelt támogatására, újabb ipari, gazdasági területek létrehozására, a közúti infrastruktúra javítására és olyan – minden városban más és más – helyi értékteremtő program megvalósítására, amely hozzájárul a közösség a fejlődéséhez – fogalmazott Lázár János.

Szita Károly Kaposvár polgármestere, a MJVSZ elnöke szerint a 2016-ra beterjesztett költségvetés biztosítja a megyei jogú városok számára a tervezhető működést, és azt, hogy a következő esztendőt is hiány nélkül zárják.

A nagyvárosok polgármesterei örültek annak, hogy a kormány még a nyári szünet előtt benyújtotta az országgyűlésnek a büdzsé tervezetét, hiszen az önkormányzatok számára fontos a kiszámíthatóság – mondta az elnök.

Az európai uniós források megadják a települések számára a lehetőséget gazdaságfejlesztési céljaik megvalósítására, hogy elérhetővé váljon, hogy “mindenki dolgozhasson, aki munkával akar kenyeret keresni” – hangsúlyozta a somogyi megyeszékhelyet több mint húsz éve polgármesterként irányító politikus.

(MTI)

Címkék