Támogassuk a kistermelőket!

Áprilisban egy péteri kistermelőt kapott el a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (NÉBIH), mivel penészes szemeteskukában tartotta húsáruit, ami egy takarítatlan garázsban állt, és termékeit Péteriben, Sülysápon valamint Diósdon akarta eladni, de a NÉBIH több mint öt és féltonnányi alapanyagot, félkész- és készterméket foglalt le és semmisített meg.

Hasonló tartalmaink:


Bogó László, Diósd polgármestere úgy reagált a hírre, hogy azonnal megszigorították az ellenőrzést, amelyet az ÁNTSZ és a Termelői Felügyelet is megjelent. A polgármester hozzátette, hogy mindkét szervezettől kérték a fokozott ellenőrzést a piacokon, ezért minden árus papírját átvizsgálták, a zöldség- gyümölcstermelőknél pedig a permetezési naplót is ellenőrizték.
A diósdi piac egyébként kéthetente szombaton van, és a Gárdonyi Géza utcai árusításon az ötven kilométeres körzetben levő kistermelők vehetnek rajta részt, így lehetett, hogy az onnan 40 kilométerre lévő Péteriből hozta termékeit a bűnös termelő.

Hallgassa meg Bogó Lászlóval készített interjúnkat!

Címkék