Felújítják a Telekit, még a nyáron elkészülnek

Felújítják a Teleki iskolát: a KLIK sikeres uniós pályázatának keretében több érdi intézmény mellett a Teleki Sámuel Általános Iskola is részt vehet az energetikai felújításban. Összesen 187 millió forintba kerül a kivitelezés – mondta el az intézmény vezetője.

Hasonló tartalmaink:

A pályázat beadását megelőzték a felmérési munkálatok, ez alapján dőlt el, hogy milyen mértékű felújításra van szükség az iskolában. Városi viszonylatban a Teleki Iskola felújítására jutott a legnagyobb összegű támogatás, összesen 187 millió forintba kerül a kivitelezés – mondta el az intézmény vezetője.

A felújításnak köszönhetően sokkal kevesebb energiát fogyaszt majd az épület, ez jelentős költségmegtakarítást jelent majd az intézménynek. Patkóné Séra Ilona továbbiakban elmondta azt is, hogy az épületre napkollektorok is kerülnek, ezzel majd a tornateremhez tartozó öltözők meleg víz ellátását tudják majd biztosítani.

Az intézményvezető elmondta azt is, hogy új színt kap majd az épület.

A munkálatok még tanítási időben kezdődtek el, ez valamelyest megnehezítette a pedagógiai munkát, azonban a jó szervezésnek köszönhetően ebből nemigen adódtak nehézségek. Amennyiben az időjárás is engedi, úgy várhatóan július 9-ig befejeződnek a felújítási munkálatok – tette hozzá Patkóné Séra Ilona igazgató.

Would you like to replay the video?

 

Címkék