Tilos közterületen szeszesitalt fogyasztani Tárnokon

Július 1-jével életbe lépett Tárnokon a „Közterületen történő szeszesital-fogyasztás tilalmáról” szóló helyi rendelet. A legutóbbi, júniusi testületi ülésen döntöttek erről a képviselők – mondta el az ÉRD TV Híradójának Szolnoki Gábor, a település polgármestere.

Hasonló tartalmaink:

A polgármesterhez és a polgármesteri hivatalhoz számos lakossági bejelentés érkezett, hogy – különösen a jó idő beköszöntével – egyre gyakoribb, hogy többen nem csak vendéglátóhelyeken, hanem az utcán, parkokban is alkoholt fogyasztanak – mondta el Szolnoki Gábor. Tárnok polgármestere hangsúlyozta, hogy ennek visszaszorítására alkották meg a rendeletet.

A rendelet alapján a közterületen hangoskodó alkoholt fogyasztókkal szemben a rendőrség fel tud lépni, mert a tiltó önkormányzati rendelet megszegése szabálysértésnek minősül – hangsúlyozta a polgármester.

Majd Szolnoki Gábor hozzátette, hogy kerthelyiségekben, rendezvényeken, fesztiválokon továbbra is engedélyezett az alkoholfogyasztás közterületen, ugyanis ahogy a polgármester fogalmazott: „A rendelet hatálya nem terjed ki az érvényes közterület-használati engedéllyel rendelkező vendéglátó egységekre nyitva tartási időben, valamint a szervezett és közterület-használati engedéllyel rendelkező alkalmi rendezvényekre sem.”

Would you like to replay the video?
Címkék