Egyre több a pormentes utca

A csatornázási program során összesen 240 km hálózatot építettek ki a városban. Az utcák legnagyobb része zúzott köves, illetve földút volt. Több helyen is a helyreállításnál mart aszfaltot terítettek le a szakemberek, ezzel is javítva korábbi útállapotokat.

Hasonló tartalmaink:

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mart aszfaltos utcákban a gépjármű-közlekedés sokkal kevesebb porral jár, mint ami a helyreállítás előtti állapotokat jellemezte. Eddig a csatornázást követően 12 km hosszan állítottak helyre utcákat ezzel a megoldással.

Simó Károly alpolgármester (Fidesz-KDNP) kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a helyreállításnál figyelembe veszik, hogy  az adott területen az érintett utcák milyen forgalmi szerepet töltenek be, és ez alapján határozzák meg, milyen technológiával állítják helyre azokat. Az önkormányzat törekszik arra, hogy a por okozta problémákat drasztikusan csökkentsék, így igyekeznek minél több helyen a korábbi zúzott köves állapotot mart aszfalttal kiváltani.

A csatornázás ‘B” programja jelenleg is tart, amelynek keretében még számos utca minősége javulhat a közeljövőben. Az önkormányzat azonban már készül a “C” programra is, amely a vízelvezetésre helyezi a hangsúlyt, hiszen ennek kiépítésével hosszabb távon az utak minősége  is megóvható.

Would you like to replay the video?
Címkék