Erdélyi magyarok és székelyek szüreti bálja

vlcsnap-2015-09-23-07h48m07s44Az Erdélyi Magyarok és Székelyek Érdi Egyesülete szüreti bált tartott a hétvégén. Idén még áprilisban egy batyus bállal mutatkoztak be, ami remek hangulatban telt és már akkor megfogalmazták a szervezők, hogy a székely hagyományok mentén hasonló módon ősszel is tartanak rendezvényt.

Hasonló tartalmaink:

Az egyesület célja továbbra is az, hogy összefogja az Érden és a környékén élő erdélyi magyarokat és székelyeket, tehát programjaik célja elsősorban a közösségépítés – mondta el  Gáspár Antal, az egyesület elnöke.

A bálon a hagyományoknak megfelelően a jelenlévők közösen elénekelték a székely himnuszt majd az est fővédnöke, Aradszki András energiaügyi államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntötte a  résztvevőket, hangsúlyozva a hagyományok fontosságát. T. Mészáros András, városunk polgármestere is köszöntötte a megjelenteket, beszédében a magyarság összetartozására hívta fel a figyelmet.

Ezután a Naprózsafa Együttes hagyományos erdélyi és székely táncokat mutatott be a közönségnek. A bál jó hangulatban telt, a hajnalig tartó mulatságon a talpalávalót a Siculus együttes biztosította.

Would you like to replay the video?

 

 

 

Címkék