Újabb cég mutatkozott be az Ipartestületnél

vlcsnap-2015-09-24-17h18m35s0Ingyenes elemcsere, kedvezményes gravírozás és bélyegzőkészítés. Mindezt igénybe vehették azok, akik szeptember 25-én, pénteken ellátogattak az Érd és Környéke Ipartestület bemutatótermébe. Ez alkalommal ugyanis Kormány Sándor mutatta be vállalkozását nyílt nap keretében.

Hasonló tartalmaink:

Immár negyedik alkalommal tartottak nyílt napot az Érd és Környéke Ipartestület bemutatótermében. A program elsődleges célja, hogy a helyi és környékbeli vállalkozók és iparosok interaktív módon bemutathassák cégük tevékenységét – mondta el az Érd és Környéke Ipartestület igazgatója. Csóli Csaba kiemelte: a kezdeményezéssel próbálják felhívni az érdiek figyelmét arra, ha bármire szükségük lenne, azt akár a közvetlen közelükben működő vállalkozásoktól is megkaphatják.

Kormány Sándor, a Doktor Step Kft. ügyvezetője is hangsúlyozta: mindenképpen jó lehetőség a vállalkozók, iparosok, szolgáltatók számára a bemutatóteremben megszervezett nyílt nap, mert szélesebb körben, új helyszínen is megismertethetik tevékenységi körüket a lakosokkal. A nap folyamán többen is ellátogattak a bemutatóterembe. Volt, aki elemet cseréltetett, volt, aki bélyegzőt készíttetett és volt olyan is, aki cipőjét és táskáját vitte magával javításra.

Az érdeklődők pénteken egészen este hat óráig vehették igénybe a kedvezményes vagy éppen ingyenesen nyújtott szolgáltatásokat.

 

Would you like to replay the video?

Címkék