Látni és látszani!

vlcsnap-2015-10-14-05h53m32s53A borongós és rövidülő nappalok beköszöntével a rendőrség ismét felhívja a közlekedők figyelmét a látás fontosságára a közlekedésben.

Hasonló tartalmaink:

A 2012-ben útjára indult, a “Látni és látszani” elnevezést viselő országos baleset-megelőzési kampány keretében idén is az akcióban résztvevő szervizekben és optikusoknál az autósok térítésmentesen vizsgáltathatják meg autójukat és látásukat november 10-ig. A kampány elsődleges célja a biztonságos közlekedés megteremtése. A járművek egyik legfontosabb eleme a világítás, ezért a baleset-megelőzés szempontjából is kiemelten fontos. Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Baleset-megelőzési Bizottság újra felkészülési időszakot hirdetett a fokozott világítás-ellenőrzés előtt. 2015. október 1. és december 10. között mindenkinek lehetősége van betérni egy, az akcióban részt vevő szervizbe, ahol díjmentesen átvizsgálják a jármű világítástechnikai berendezéseit, valamint az akció részeként az autó vezetője térítésmentesen ellenőriztetheti látását a kezdeményezéshez csatlakozott optikákban.

Kürti István a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője elmondta, hogy nagyon fontos a világítás beállítása, a lámpák és a szélvédő tisztán tartása is. Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy az autósok láthatósága mellett kiemelt fontosságú a gyalogosok és kerékpárosok jól láthatósága is, ugyanis a tavalyi évben több olyan baleset is történt, amelyben a láthatóság nagymértékben szerepet játszott. Ezzel kapcsolatban felhívta a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők figyelmét a láthatósági mellény használatára a kivilágítatlan útszakaszokon.

A “Látni és látszani” elnevezésű kampány ellenőrzési időszaka november 11-én kezdődik meg és egészen december 10-ig tart. A rendőrség a kampányról célirányos honlapot is működtet, a www.latnieslatszani.hu weboldalt, amelyen megtalálhatók a kampányban résztvevő szervizek és optikák elérhetőségei.

 

Would you like to replay the video?

Címkék