Gyerekkorától tévés akart lenni. Az élet mégis úgy hozta, hogy magyar szakos bölcsészként végzett az egyetemen, ám diploma után mégsem egy középiskolába, hanem az akkor megalakuló Érdi Televízióhoz került. Részt vett az első stúdió kifestésében, takarításában éppúgy, mint a legelső híradó elkészítésében. Azóta is ugyanitt dolgozik, nem is vágyik máshová. Endresz Dórával, az érdi Híradó műsorvezetőjével az Érdi Újság munkatársa beszélgetett a régi időkről, no meg a maiakról is.

– Végzettségét tekintve magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár. Mégsem a katedrán áll, hanem a mikrofon mögött. Hogyan lesz egy tanárból szerkesztő–riporter, műsorvezető?

– Már gyerekkoromban is a televíziózás volt az álmom. Otthon a szüleimnek azt mondogattam: ha öregek lesztek, ültök majd a hintaszékben, és engem fogtok nézni a tévében. Nagyon vonzott a szinkronizálás is, én akartam lenni az, akire azt mondják, hogy „magyar hangja”. Tévés pályára készültem vörösmartys gimnazistaként is, ám a végzős évemben súlyosan megbetegedtem, sokat mulasztottam. Mivel jó tanuló voltam, sikerült leérettségiznem az osztályommal, de a felvételiről lecsúsztam. A Károli református egyetemen hirdettek pótfelvételt a német–kommunikáció szakon, fel is vettek. Bizonyos okoknál fogva a kommunikáció szak mégsem indult el, a német mellé így felvettem a magyart, és végül ez utóbbiból szereztem diplomát 2005-ben. Épp állást kerestem, mikor egy ismerős szólt: látott egy hirdetést, a most induló érdi televízióba keresnek embereket. Beadtam az önéletrajzomat, és Csóli Virág, az akkori főszerkesztő behívott egy beszélgetésre, majd egy másik alkalommal híreket kellett felolvasnom, végül sor került a még nagyobb megmérettetésre: riportot kellett készítenem a rák elleni küzdelem világnapja alkalmából tartott rendezvényen. Nagyon izgultam, és persze jól fel is készültem: letöltöttem az internetről jó sok háttéranyagot, és ujjnyi vastag paksamétával érkeztem a forgatásra… Azóta is emlegetik a kollégák. Persze nem dobtak rögtön a mélyvízbe, minden riportra jött velem a főszerkesztő is, elmagyarázta, megmutatta a szakmai fogásokat, például hogyan kell felvezetni az első kérdést, illetve elköszönni az interjú végén.

„A már leforgatott anyagot megszerkesztem, kísérőszöveget írok hozzá, ezt követően kerül sor a szöveg felmondására, illetve a vágásra”

– Addig csupán a százhalombattai tévében volt egy-egy Érdről szóló összefoglaló. A képviselő-testület 2005-ben úgy döntött, hogy Érdnek is szüksége van saját televízióra, így alakult meg a helyi csapat, négy emberrel: Csóli Virág – aki egyben főszerkesztő is volt – és én voltunk a szerkesztő-riporterek, mellettünk dolgozott egy operatőr és egy vágó. Akkoriban a Polgárok Háza második emeletén voltunk: egy szobában a stúdió, vele szemben a szerkesztőség. Emlékszem, egy ünnepi közgyűléssel indult az első adás, október 20-án. Én vezettem a műsort, így visszatekintve rémesen – rettentően izgultam ugyanis. Ráadásul nem volt súgógépünk, papírról olvastam a híreket. Később úgy oldottuk meg ezt a problémát, hogy kinyomtattuk nagybetűkkel a szöveget, és az egyik kolléga tartotta a papírt a kamera alatt…

– Akkor nem volt zökkenőmentes az indulás.

– Voltak emlékezetes pillanatok, az biztos. Szeptember-októberben még festettük a stúdiót, a díszleteket, takarítottuk a helyiségeket. Nagyon családias volt a hangulat. Akkoriban csak felvételről mentek az anyagok, vagyis a tízperces híradók. Ahogy aztán egyre több és hosszabb műsorral jelentkeztünk, bővült a kollégák köre: ma már négy szerkesztő-riporter és négy műszakis kolléga dolgozik a műsorgyártásban. Míg kezdetben a legfeljebb tíz perces híradóban egy, legfeljebb két forgatott anyag volt, a többi pedig szöveges rész, ma már negyedórás, minimum négy forgatott anyaggal. Ez jóval több munkát jelent – nem beszélve a magazinműsorokról és a stúdióbeszélgetésekről. Úgy tűnik, az esemény is több manapság a városban. Idővel aztán nemcsak a munkamennyiség és a kollégák létszáma változott, hanem a helyszín is: a Polgárok Házából átköltöztünk a régi gyógyszertár épületébe, és természetesen a felszerelésünk is egyre bővült.

– Az elmúlt tíz évben az emberek médiafogyasztási szokásai is megváltoztak: sokan inkább az interneten keresztül tájékozódnak, nem pedig a televízióból. Hogyan látja, „rivalizál” az internet a helyi tévével, vagy épp segíti a munkájukat?

– Való igaz, változnak a szokások: az idősebbek még a televíziót kapcsolják be, a fiatalabbak viszont a számítógépet, és csak egy-egy hírre kíváncsiak, nem pedig a komplett műsorra. Azzal, hogy az Érdi Televízió minden vágott anyaga felkerül az ÉrdMost.hu portálra, el tudjuk érni azt a korosztályt is, amely nem tévézik. A mérőszámok is azt mutatják, sokan nézik a műsorainkat az interneten keresztül.

– Ha jól tudom, a tévének van archívuma is, így minden régebbi adás visszakereshető.

– Igen, nyilvántartjuk a 2005 óta bemutatott összes adásunkat. Archiváljuk a közgyűléseket is, és minden forgatott, vágatlan nyersanyagot is megőrzünk. Volt már példa arra, hogy egy-egy néző egy műsort, amiben ő vagy hozzátartozója, ismerőse szerepelt, lemezre íratott. A vágatlan példányok nem nyilvánosak, azokat nem másoljuk át senkinek.

– A képernyő másik oldalán ülők nyilván nem tudják, mennyi munka van egy-egy anyagban, hiszen csak azt látják, ahogy a műsort vezeti. Hogy telik egy napja?

– Nyolc óra körül már itt vagyok. Megbeszéljük, mi lesz az aznapi híradóban, ki milyen forgatásra megy. A már leforgatott anyagot megszerkesztem, kísérőszöveget írok hozzá, ezt követően kerül sor a szöveg felmondására, illetve a vágásra. Amikor nem a felvett anyagon dolgozunk, az épp aktuális eseményre megyünk forgatni. Tudni kell, hogy a Híradó elkészítését pályázati forrásból is finanszírozzuk, így számos kritériumnak is meg kell felelnünk: meg van szabva többek közt az is, hogy legalább 12 perces kell legyen a Híradó, ebből mennyi sporthír lehet benne, illetve az időjárás jelentés nem számolható el, így aztán nem mindegy, hogyan gazdálkodunk a hírekkel, és az anyagok milyen hosszúak. Amikor minden anyag elkészült és adásba tehető, elkészítem a felkonferálásukat is, hiszen a Híradót is vezetem. Gyakori, hogy a Híradó délutáni elkészítését követően is forgatunk, hiszen a rendezvények nem délután ötig tartanak. Ezen kívül pedig ott van a Fény-Kép című kulturális magazinműsorom is.

A Pest megyei Rendőrkapitányság Médiadíjával. Dóra nem csak ezt köszönheti a rendőrségi tudósításoknak…

– Talán a kulturális események állnak hozzám a legközelebb. Nagyon szeretek színházba járni, főleg a musicaleket kedvelem. Ezért nagyon szeretek színházi előadásokon forgatni, és örömmel mentem a Zenélő Udvar koncertjeire is.

– Ugyanakkor nem a kulturális műsoraiért, hanem a hiteles rendőrségi kép kialakítása és terjesztése érdekében tett kiemelkedő tevékenysége, az állampolgárok megfelelő tájékoztatása érdekében kifejtett magas színvonalú közreműködése elismeréséül kapott rangos kitüntetést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól. A médiadíjat csupán két riporternek osztják ki évente, és 2014-ben ön volt az egyik.

– Nagyon örültem ennek a kitüntetésnek. Az évek során úgy alakult, hogy a televíziónál én dolgoztam fel a rendőrséggel kapcsolatos híreket, jártam, illetve járok utána egy-egy témának.

– Ha jól tudom, nemcsak a díjat köszönheti a rendőrségi tudósításoknak…

– Valóban, a férjemet, Kürti István rendőr alezredest is a munkám révén ismertem meg. 2009-ben ritkábban vezettem stúdióbeszélgetést, de aznap valamiért mégis én ugrottam be. A rendőrségen akkoriban átalakulások zajlottak, és a tévén keresztül is szerették volna bemutatni ezeket a változásokat, illetve a két új, fiatal osztályvezetőt. Egyikük a későbbi férjem volt, akivel ezt követően egyre több forgatáson találkoztunk, és 2011-ben házasodtunk össze.

– Talán ma sem ismerik egymást, ha annak idején nem a helyi tévénél helyezkedik el. Sosem gondolt arra, hogy valamelyik országos médiumnál dolgozzon?

– Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, de igazából nem szeretnék váltani. Itt családias a hangulat, összetartó a társaság, ragaszkodunk egymáshoz. Szabó Réka kollégámmal például szinte indulás óta együtt dolgozunk – ő pár hónappal később jött a tévéhez, mint én –, és nemcsak kollegiális, hanem baráti is a viszonyunk.

– Ön boldog ember lehet: teljesült a gyermekkori álma, azt csinálhatja, amit mindig is szeretett volna. Vagy mégsem? Csalódott, vagy azt kapta, amiről fiatalon ábrándozott?

– Még mindig nagyon szeretem ezt a szakmát. Persze, vannak apróbb bosszúságok, döccenők, ugyanakkor hatalmas dolognak tartom, hogy a forgatások során olyan helyekre is eljutok, amelyeknek egyébként a létezéséről sem tudtam volna, és olyan emberekkel ismerkedhetek meg, akikkel amúgy sosem találkoztam volna. Persze, néha egy kicsit monoton ez a munka is, hiszen vissza-visszatérnek ugyanazok a témák, ám egy-egy riport sikeresen kizökkent ebből a monotonitásból. És mint már említettem, nagyon jól érzem magam a kollégáim között. Nem tudom elképzelni, hogy egy több ezer főt alkalmazó nagy médiumnál olyan családias és jó hangulat lenne, mint az Érdi Televíziónál.

Érdi Újság 

Ádám Katalin

Endresz Dóra 2000-ben érettségizett a Vörösmarty gimnáziumban, 2005-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen diplomázott. Végzettsége szerint magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár. Az Érdi Televíziónál annak 2005-ös megalakulása óta dolgozik, mint szerkesztő–riporter, műsorvezető. 2007 decemberétől 2008 áprilisáig a százhalombattai Rádió6-nál is vezetett műsort. 2014-ben elnyerte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Média díját. Férjével Diósdon él.