« Láthatósági mellényt osztottak
![vlcsnap-2015-11-27-20h07m02s61](http://archiv.erdmost.hu/wp-content/uploads/2015/11/vlcsnap-2015-11-27-20h07m02s61-150x150.jpg)
A Tükörben a világ című kiállítást az „Élő bolygó, élő város” elnevezésű program keretében mutatták be Érden, amelyhez pályázat is kapcsolódott.
A kiállítás az emberi természet és a fenntartható fejlődés kapcsolatát vizsgálja a mindennapjainkon keresztül. A tárlat egy felfedező utat szimbolizál, amelynek a végén kézzel foghatóvá válik a látogató számára, hogy a döntéseink milyen hatással lehetnek a társadalomra és azon keresztül a környezetünkre, mindemellett pedig a megoldási lehetőségeket is felvázolják a kiállítás egyes elemei.
Fontos célja a kiállításnak, hogy a háttértudást helyezze előtérbe, amelynek köszönhetően felelősségteljes döntéseket hozhat a XXI. század embere a környezetvédelem érdekében. Az egyik legfontosabb célcsoportot a fiatalok jelentik.
A Tükörben a világ című kiállítás és a győztes pályamunkák a Magyar Földrajzi Múzeum emeleti előadótermében vasárnapig tekinthetők meg.