Advent első vasárnapján

A karácsony közeledtét jelző, advent első vasárnapjáról városunk is megemlékezett. Ahogy az utóbbi néhány esztendőben, úgy most is az Érd Főtéren felállított adventi koszorúnál várták az érdieket.

Hasonló tartalmaink:

 

Advent, azaz eljövetel vagy megérkezés. A négy – vagy egyes keresztény felekezeteknél hat – héten át tartó ünnep legfontosabb küldetése, hogy a hívő emberek felkészülhessenek a karácsonyra. Az advent elsősorban lelki ráhangolódás, ami nem csupán Krisztus több mint kétezer évvel ezelőtti első, hanem az általa megjövendölt második eljövetelre is emlékeztet.

Városunk adventi ünnepségére ezúttal is az érdi főtéren került sor. A Csengettyű Együttes produkcióját követően a Marianum Általános Iskola, valamint az érdi zeneiskola diákjainak közös betlehemes előadását tekinthették meg a kilátogatók. Ezt követően pedig Gryllus Vilmos adott ünnepi koncertet.

A kulturális programok után T. Mészáros András polgármester és a történelmi egyházak képviselőinek ünnepi gondolatait hallgathatta meg a közönség. Az ünnepség zárásaként T. Mészáros András polgármester és a jelenlévő egyházi vezetők közösen gyújtották meg a város adventi koszorúján az első gyertyát.

A szervezők hozzátették, hogy a következő hetekben is számos adventi és karácsonyi programmal várják majd az érdeklődőket.

Would you like to replay the video?

Fotók: Boros Sándor

Címkék