Bővül a helyi értéktár

erdikum_logoBekerül-e a helyi értékek közé a Magyarok Érdi Vására? A kilenc közül ez volt az egyik napirendi pont a városi Értéktár Bizottság csütörtöki ülésén. A három éve alapított bizottság célja, hogy összegyűjtse azokat, a – többek között – társadalmi, kulturális vagy éppen gasztronómiai értékeket, amelyek megőrzése és ápolása fontos lehet a helyi vagy akár a tágabb közösség számára is.

Hasonló tartalmaink:

Az országgyűlés még 2012-ben határozott arról, hogy törvényi keretet ad a magyar nemzeti értékek illetve hungarikumok összegyűjtésének. Ez alapján alakult meg Érden is az a négy főből álló Értéktár Bizottság, amelynek célja és feladata, hogy az elé kerülő javaslatok alapján döntsön arról, hogy melyek azok a dolgok, amik méltóak arra, hogy helyi értékként tekintsünk rájuk.

Egy erre szolgáló nyomtatvány kitöltésével bárki ajánlhat értékeket a bizottság számára, de tevékenységéből adódóan az egyik legaktívabb javaslattevő az Érdi Hungarikum Klub. Brunczvik Attila, a klub elnöke elmondta: a mostani ülésen kilenc értéknek volt esélye, hogy bekerüljön a helyi értéktárba.

A már említett törvény célja, hogy alulról szerveződően gyűjtse össze azokat az értékeket, amelyek a rendszerben egyre magasabb szintre jutva, akár hungarikumokká is válhatnak. Azonban, mint azt többen is megfogalmazták, ez nem verseny, hiszen a lényeg éppen az, hogy a szűkebb vagy tágabb közösség is elismerje az adott érték jelentőségét.

Brunczvik Attila elmondta azt is, hogy a tervek szerint februárban egy kiállítás is nyílik majd, amiből a város eddig felkutatott értékei mellett a megyei értéktárba bekerült értékeket is megismerhetjük.

Would you like to replay the video?
Címkék