Ételt osztott a Fidesz

A Fidesz Érdi szervezete az ünnepek alkalmából meleg étellel várta a rászorulókat az Összefogás Háza előtt. A szervezők a nap folyamán közel 150 adag ételt osztottak szét, mindemellett pedig zsíros kenyérrel és forralt borral is várták az érdeklődőket.

Hasonló tartalmaink:

Jól bevált recepten ne változtass – akár ez is lehetne a mottója az idei karácsony előtti ételosztásnak, hiszen a korábbi évek hagyományaihoz igazodik a rendezvény. A főétel ezúttal is sertéspörkölt volt burgonyával, sokak megelégedésére.

A kezdeményezéshez minden évben sokan csatlakoznak, többen számos felajánlással támogatják a a helyi Fidesz hagyományos rendezvényét.

Közel 150 adag ételt osztottak a szervezők. Antunovits Antal, önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) elmondta: ilyenkor sokaknak adódik lehetősége a beszélgetésre, így közösségépítő szerepe is van a rendezvények.

Alapvetően a helyszínen fogyasztottak az érdeklődők, Antunovits Antal azonban kiemelte, hogy voltak olyanok is, akik nem tudtak eljönni, nekik az ismerősök vitték el a finomságokat

A Fidesz helyi szervezete január 16-án szintén az Összefogás Háza előtt tart ételosztást. Akkor is várják mindazokat, akik a mostani alkalomhoz hasonlóan szeretnének elfogyasztani egy tál ízletes sertéspörköltet.

Would you like to replay the video?
Címkék