Újabb bölcsődék épülhetnek Érden

A kormány kiemelt célkitűzése, hogy a 3 éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma 2020-ig elérje a 60 ezret, ezért folyamatosan növelik a bölcsődei intézményrendszer kapacitását. A Pest megyei önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztését támogató pályázati kiírás jelent meg, amire Érd is pályázik, közölte Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján. Hozzátette: 2018 a családok éve, a kormány döntése szerint idén még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok, ehhez kapcsolódik a most közzétett 4,5 milliárd forint keretösszegű fejlesztési program is.

Hasonló tartalmaink:

A 2014-2020 közötti fejlesztési ciklusra 100 milliárd forint fejlesztési forrást irányoztak elő a bölcsődei és óvodai helyek bővítésére. A férőhelyek bővítésén túl a kormány további célja a bölcsődei ellátórendszer rugalmasabbá tétele, ezzel segítve azokat a családokat, amelyekben mindkét szülő dolgozik, vagy ahol egy dolgozó szülő nevel három év alatti gyereket, és nincs más külső, például nagyszülői segítség. - Örömmel fogadjuk, hogy folytatódik a bölcsőde; az óvoda és iskola fejlesztési program, hisz Érden a már megépült intézmények bővítésére van szükség, ezért reményeink szerint pályázatot nyújtunk be a Pest megyei bölcsőde fejlesztési programra, de szeretnénk az érdi egyházakkal is együttműködni, hogy segítségükkel további férőhelyek jöhessenek létre – húzta alá Simó Károly. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy területileg Parkváros nyugati részén volna a legfontosabb a bölcsőde létrehozása.

Az Érdi Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján aktuálpolitikai kérdésekkel is foglalkozott.  Több, a munkaerőpiacot is érintő változtatást tartalmaz a jövő évi költségvetés, ezek célja továbbra is a teljes foglalkoztatás elérése, amelyhez már közel járunk – mondta Simó Károly.

Kiemelte, hogy a közszféra béremelései folytatódnak: jövőre újabb öt százalékkal nő a katonák és a rendvédelmi dolgozók fizetése, elérve ezzel 2015-höz képest az átlagosan ötvenszázalékos emelkedést.

Ismertette, az adókedvezmények célzottabbá válnak, és a korábbi százezer forintos korlát helyett a minimálbér erejéig vehetők igénybe. Ezeket a munkaerőpiacra lépők, a három vagy több gyermeket nevelő nők, a szakképzettséget nem igénylő és mezőgazdasági munkakörben foglalkoztatottak, a megváltozott munkaképességűek és a közfoglalkoztatottak után lehet majd érvényesíteni. Emlékeztetett: a 2016-ban kötött hatéves béremelési és adócsökkentési megállapodás nyomán további két százalékponttal – 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó kulcsa. Ez a csökkentés több, mint 130 milliárd forintot hagyhat a gazdaságban.

A családi adókedvezmény mértéke a kétgyermekesek esetében negyvenezer forintra nő, ami húszmilliárd forintot hagy mintegy 380 ezer családnál. A nyugdíjasok foglalkoztatásában pedig jelentős könnyítést jelent majd, hogy az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után nem kell szociális hozzájárulási adót és járulékokat fizetni.

Hangsúlyozta, a reál­bérek 2018 első harmadában – a tavalyi két számjegyű növekedést köve­tően – a hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően ismét több mint tíz százalékkal emelkedtek, 2010 óta pedig 750 ezer fővel dolgoznak többen.

Simó Károly közölte azt is: a munkaalapú családtámogatásokra egyre több pénzt, 2019-ben már 265 milliárd forintot fordítanak, 14 százalékkal többet, mint idén.

Ez is azt bizonyítja, hogy 2010 óta családközpontú a kormányzás. Ahhoz ugyanis, hogy a magyar nemzet megőrizhesse a tradícióit, a kultúráját és fennmaradhasson, gyerekeknek kell születniük, akik az európai és a magyar értékrendnek megfelelően nőnek fel, és nem a külföldről, akár a migráció során idekerülő embereknek kell fenntartaniuk a közösségeket – mondta.

Ismertetése szerint januártól havi 40 ezer forintra – a 2016-os összeg duplájára – emelkedik a kétgyerekesek családi adókedvezménye, továbbra is biztosítják a hároméves gyest, valamint a gyed extrát, benne a diplomás- és a testvérgyedet, és folytatódik az otthonteremtési program is, amelyre már 242 milliárd forintot szánnak.

Az Érdi Fidesz szóvivője elmondta azt is, hogy bővülnek a kisgyerekes édesanyák foglalkoztatását segítő munkáltatói kedvezmények feltételei: az eddigi havi bruttó 100 ezer forint helyett a mindenkori minimálbérig érvényesíthetik az adócsökkentést, illetve az adómentességet a kisgyerekes dolgozókat foglalkoztatók. A családok szociális biztonságának szempontjából mindennél fontosabb, hogy mindenki dolgozhat, aki akar – emelte ki.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a munkanélküliség történelmi mélypontra, 3,8 százalékra süllyedt, a családok jövedelme pedig nő, hiszen a bérek emelkednek az állami szektorban, a magán- és a versenyszférában is, az átlagbér az elmúlt hat évben 51 százalékkal nőtt.

Kitért arra, hogy jövőre is több százezer gyerek étkeztetését és tankönyvellátását segítik, ingyenes érkeztetésre 79 milliárd forintot, ingyenes tankönyvre pedig 11 milliárd forintot fordítanak. Jelenleg több mint félmillió gyerek étkezik ingyen, és több mint egymillió kap ingyen tankönyvet.

Szólt arról is, hogy szeretnének javítani a szülések körülményein, ezért 10 milliárd forintot fordítanak családbarát szülészetek kialakítására. Az állami gondozásban élő gyerekekre is gondolnak, emelkedik a nevelőszülők, valamint a nevelőszülői hálózatok támogatása, csaknem félmilliárd forintot fordítanak majd erre .

Emellett folytatják a bölcsőde-, óvoda- és iskolafejlesztéseket, az óvodák működtetési támogatását a fejenkénti 81 700 forintról 91 400 forintra emelik, és hárommilliárd forintot szánnak óvodai tárgyi eszközök beszerzésére.

Simó Károly hangsúlyozta: a 2019-es költségvetés a biztonságos növekedésé. Jövőre 4000 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg a büdzsé terhére, segítve a további gazdasági növekedést. Külön kitért az összesen 3500 milliárdos Modern városok programra, amelyből jövőre 135 milliárd forintot használnak fel, és megkezdődik a Modern falvak program végrehajtása is. Hangsúlyozta: a falvak fejlesztésének fő célja a jobb életminőség és a kiszámíthatóbb jövő. Az alapkoncepciót széles társadalmi párbeszédet követően készítik majd el ez év végéig, és ennek megfelelően kezdik végrehajtani „a vidék legnagyobb fejlesztési programját”. Azt szeretnék elérni, hogy növekedjen a falvak népességmegtartó képessége, a településeken emelkedjen a foglalkoztatás, javuljon a közlekedés, színvonalasabbá váljon az oktatás és az egészségügy, a kulturális és sportélet.

Jövőre elkészül Budapest és az agglomeráció tízéves fejlesztési terve is – közölte Simó Károly. Szavai szerint jó időben elkezdeni a tervezést, ezért a kormány megalakulását követően megkeresték a Miniszterelnökséget, hogy az érdi fejlesztések folytatódhassanak a 2020 és 2030 közötti időszakban is.

 

Címkék