Érdi Fidesz: az ellenzék kivonta magát a város közösségéből

Az érdi ellenzék kivonta magát az 1956-os forradalom városi megünnepléséből, a város közösségéből. Mélyen elítéljük, hogy így cselekedtek: egy városi ünnepről mondvacsinált okokkal maradtak távol – hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Simó Károly, az érdi Fidesz szóvivője.

Hasonló tartalmaink:

– A városi ünnepségen T. Mészáros András polgármester őszinte és kemény szavakkal bírálta azokat, akik a magyar nemzet érdekei ellen cselekszenek, pontosan úgy, ahogy tették ezt a kommunisták 1956-ban, amikor szovjet segítséggel leverték a forradalmat, és kegyetlen megtorlásba kezdtek. Ma szelídebb eszközökhöz nyúlnak: például Magyarországot elítélő országjelentést íratnak az erre fogékony brüsszeli bürokratákkal. Ha a polgármester bírálatát magukra vették az érdi baloldal képviselői, akkor ez azt is jelenti, hogy bűntudatuk van – jegyezte meg Simó Károly, hozzátéve: a baloldaliakhoz a Jobbik is csatlakozott.

– Ez a folyamat a régi, alapító jobbikosok kilépése után kezdődött. Ki kell mondanunk: azok, akik a Jobbikra szavaztak, most döbbenten látják, hogy az érdi baloldal és az azt irányító Szűcs Gábor MSZP-elnök hogyan ugráltatja az érdi Jobbik új vezetését. Az érdi Fidesz tudomásul veszi ezt a politikai fejleményt, és a jövőben még erőteljesebben, még tudatosabban fellép azokkal az irányzatokkal szemben, amelyek Magyarország határait megnyitnák a migránsok előtt, és lerombolnák mindazt, amit felépítettünk az országban – mondta Simó Károly.

Az érdi Fidesz szóvivője a rezsicsökkentésről is szót ejtett: mint elmondta, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jelentése azt igazolja, hogy ez a kormányzati intézkedés a mai napig segíti a családok, a nyugdíjasok megélhetését: a lakossági hátralékok a villanyszámlák esetében 45, a földgázszámlákat tekintve 75, a távhőszolgáltatásnál pedig 35 százalékkal mérséklődtek 2013 és 2015 között. Ennek köszönhetően 1400 milliárd forint maradt az embereknél, tehát egy család évente átlagosan 170 ezer forintot tud spórolni. Ugyanakkor – emlékeztetett a szóvivő – a baloldali kormányok 2010-et megelőző időszakban nyolc év alatt tizenötször emelték a háztartási energiaszolgáltatások árát.

Simó Károly beszélt arról is, hogy a kormány bővíti a CSOK rendszerét: a kétgverekes családokra is kiterjesztik a tízmillió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyerekeseknél pedig megemelik a lehetőséget tizenötmillió forintra.
– A kedvezményes hitellehetőséggel bárhol a piacon élni lehet. A lakáskassza-rendszer átalakításával felszabaduló források tehát bárhol használhatók lesznek. Ez további lehetőség lesz arra nézve, hogy a családok otthonhoz juthassanak – tette hozzá.

Simó Károly a jövő májusi európai parlamenti választásokról is beszélt sajtótájékoztatóján. Mint hangsúlyozta: fontos, hogy a nemzetek tiszteljék egymás jogait, értékeit, védjék meg polgáraik érdekeit, és jól működjenek együtt, közösen részesüljenek a béke, a gyarapodás és a biztonság áldásaiban.
– A jövő évi választás célja, hogy hogy egy ilyen Európában hívő erők határozzák meg a kontinens jövőjét. Az EU nemzetek hazája, és nem egy birodalom. Akik az EU-ból birodalmat akarnak gyúrni, azok bevándorláspártiak.  Azok, akik Brüsszelben eddig meghatározták az unió politikáját, a migrációt lehetőségnek tekintették arra, hogy kevert népességű, egységes birodalommá tegyék a nemzetek unióját. Az európaiság mércéjévé nem a migránsok beengedését kell tenni, és nem azt, hogy minden európai ország és nép multikulturális nemzet legyen – hangsúlyozta Simó Károly.

 

Címkék