Érdi Fidesz: csalással fogadták el a Sargentini-jelentést

A Sargentini-jelentésről, az EP-választásról, illetve a családtámogatások témájában induló nemzeti konzultációról beszélt Simó Károly mai sajtótájékoztatóján. Az Érdi Fidesz szóvivője elmondta azt is: a nyugdíjasok idén ősszel is számíthatnak nyugdíjprémiumra.

Hasonló tartalmaink:

Csalással fogadták el a Magyarországot megbélyegző Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben. Ez a jelentés valójában nem a jogállamiságról szólt, hanem a bevándorlással kapcsolatos álláspontok ütköztek meg. Úgy tűnik, az EP-ben ülő képviselők egy része a bevándorláspárti erők oldalára állt – fogalmazott Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján.

– Úgy értékeljük, hogy az EP nem szabályszerűen, kétharmados többséggel fogadta el a jelentést. Az EU működését szabályozó lisszaboni szerződés szerint a leadott szavazatok kétharmadára lett volna szükség a jelentés elfogadásához, tehát a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kellett volna venni – ez azonban nem történt meg, egy titkosított állásfoglalásra hivatkozva. Ha ez nem így zajlik, a nem lett volna meg a kétharmad – hangsúlyozta. Simó Károly elmondta azt is: a Sargentini-jelentés nem jelent veszélyt Magyarország számára, mert egy olyan eljárás keretében fogadták el, amely érvénytelen, másrészt aminek a végén nincs semmilyen szankció.

– A kormány a jelentés valamennyi pontját érdemben cáfolta, és a mai kormányülésen döntenek a konkrét jogi lépésekről. A legvalószínűbb kimenetele ennek az lesz, hogy bírósági úton kérik a bíróságtól az érvénytelenség megállapítását – jegyezte meg Simó Károly, hozzátéve: mivel jelenleg az EP-ben a bevándorlás-pártiak vannak többségben, nagyon fontos, hogy a májusi EP-választásnak mi lesz majd az eredménye.

– Magyarországon van néhány olyan képviselő, amely el van keseredve, mert pártjuk már harmadszor vesztette el a parlamenti választásokat, ezért mindenre képesek, még a saját hazájuk ellen szavazni is. Elkeseredetten támadják Magyarországot a Soros-féle szervezetek is, hiszen ha az Európai Bizottságnak más lesz az összetétele, akkor sok száz millió euró támogatástól fognak elesni – tette hozzá.

– A választás tétje, hogy sikerül-e az európai emberekkel összefogva az oldalukra állítani azokat, akik a nemzetek Európáját szeretnék megtartani, illetve egy olyan együttműködést létrehozni Európában, ami a nemzetek javára szolgál, és nem ellenére. A jövő évi EP-választás lesz az első összeurópai alkalom, amikor a lakosok nemcsak nemzeti, hanem európai szinten is véleményt alkothatnak a bevándorlásról, és annak eddigi kezeléséről, egyben a kontinens jövőjéről – hangsúlyozta.

– A következő csata arról szól, hogy ki védi Magyarország határait. A bevándorláspárti erők azt tervezik, hogy ha Magyarországot nem lehet rákényszeríteni arra, hogy beengedje a migránsokat, akkor elveszik tőle a határvédelem jogát. A magyar határőrök és katonák helyett zsoldosokat akarnak ideküldeni Brüsszelből, akik majd eldöntik, melyik migráns jöhet be, és melyik nem. Kérdés, mit szeretnénk május után: hogy többségében újból bevándorláspárti parlament legyen, vagy egy olyan parlament, amely figyelembe veszi az Európában élő emberek érdekét. A Fidesz-KDNP pártszövetség erős és határozott EP-kampánnyal készül, hogy sikerüljön az emberek oldalán álló képviselőket küldeni az EP-be – mondta a szóvivő.

Simó Károly beszámolt arról is, hogy a kormány nemzeti konzultációt indít a családtámogatások témájában, mert azt szeretnék, ha az állampolgárok is véleményt nyilvánítanának az irányokról. A politikus elmondta még, hogy a gyermekvállalást segítő intézkedések várhatók a további hónapokban, és jó hír az is, hogy idén ősszel is számíthatnak a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumra.

– A kormány 2010-ben vállalta, hogy garantálja a nyugdíj értékállóságát, ezért jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – tette még hozzá.

Csalással fogadták el a Magyarországot megbélyegző Sargentini-határozatot az Európai Parlamentben. Ez a jelentés valójában nem a jogállamiságról szólt, hanem a bevándorlással kapcsolatos álláspontok ütköztek meg. Úgy tűnik, az EP-ben ülő képviselők egy része a bevándorláspárti erők oldalára állt – fogalmazott Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján.

– Úgy értékeljük, hogy az EP nem szabályszerűen, kétharmados többséggel fogadta el a jelentést. Az EU működését szabályozó lisszaboni szerződés szerint a leadott szavazatok kétharmadára lett volna szükség a jelentés elfogadásához, tehát a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kellett volna venni – ez azonban nem történt meg, egy titkosított állásfoglalásra hivatkozva. Ha ez nem így zajlik, a nem lett volna meg a kétharmad – hangsúlyozta. Simó Károly elmondta azt is: a Sargentini-jelentés nem jelent veszélyt Magyarország számára, mert egy olyan eljárás keretében fogadták el, amely érvénytelen, másrészt aminek a végén nincs semmilyen szankció.

– A kormány a jelentés valamennyi pontját érdemben cáfolta, és a mai kormányülésen döntenek a konkrét jogi lépésekről. A legvalószínűbb kimenetele ennek az lesz, hogy bírósági úton kérik a bíróságtól az érvénytelenség megállapítását – jegyezte meg Simó Károly, hozzátéve: mivel jelenleg az EP-ben a bevándorlás-pártiak vannak többségben, nagyon fontos, hogy a májusi EP-választásnak mi lesz majd az eredménye.

– Magyarországon van néhány olyan képviselő, amely el van keseredve, mert pártjuk már harmadszor vesztette el a parlamenti választásokat, ezért mindenre képesek, még a saját hazájuk ellen szavazni is. Elkeseredetten támadják Magyarországot a Soros-féle szervezetek is, hiszen ha az Európai Bizottságnak más lesz az összetétele, akkor sok száz millió euró támogatástól fognak elesni – tette hozzá.
– A választás tétje, hogy sikerül-e az európai emberekkel összefogva az oldalukra állítani azokat, akik a nemzetek Európáját szeretnék megtartani, illetve egy olyan együttműködést létrehozni Európában, ami a nemzetek javára szolgál, és nem ellenére. A jövő évi EP-választás lesz az első összeurópai alkalom, amikor a lakosok nemcsak nemzeti, hanem európai szinten is véleményt alkothatnak a bevándorlásról, és annak eddigi kezeléséről, egyben a kontinens jövőjéről – hangsúlyozta.

– A következő csata arról szól, hogy ki védi Magyarország határait. A bevándorláspárti erők azt tervezik, hogy ha Magyarországot nem lehet rákényszeríteni arra, hogy beengedje a migránsokat, akkor elveszik tőle a határvédelem jogát. A magyar határőrök és katonák helyett zsoldosokat akarnak ideküldeni Brüsszelből, akik majd eldöntik, melyik migráns jöhet be, és melyik nem. Kérdés, mit szeretnénk május után: hogy többségében újból bevándorláspárti parlament legyen, vagy egy olyan parlament, amely figyelembe veszi az Európában élő emberek érdekét. A Fidesz-KDNP pártszövetség erős és határozott EP-kampánnyal készül, hogy sikerüljön az emberek oldalán álló képviselőket küldeni az EP-be – mondta a szóvivő.

Simó Károly beszámolt arról is, hogy a kormány nemzeti konzultációt indít a családtámogatások témájában. Az októberben kezdődő nemzeti konzultáció célja, hogy az állampolgárok nyilvánítsanak véleményt a szerintük fontos irányokról. A politikus elmondta még, hogy a gyermekvállalást segítő intézkedések várhatók a további hónapokban, és jó hír az is, hogy idén ősszel is számíthatnak a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumra.

Ádám K.

Címkék