Támogatás az iskolakezdéshez

Az iskolakezdéssel kapcsolatos támogatások, illetve a jövő évi európai parlamenti választásokra való felkészülés volt a témája az Érdi Fidesz augusztus 31-ei sajtótájékoztatójának. Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője hangsúlyozta: a kormány folyamatosan növeli a családok támogatását, így egyre kisebb terhet jelent az iskolakezdés.

Hasonló tartalmaink:

Indul az új tanév; az intézmények felkészültek a diákok fogadására. Az augusztus közepi erős vihar megrongálta a Gárdonyi iskola tetejét, ezt az Érdi Tankerület finanszírozásával sikerült gyorsan helyreállítani, jelenleg a beázott tantermeket festik ki, így ott is zavartalan lesz az iskolakezdés – jelentette be sajtótájékoztatóján Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője.

– Üdvözöljük, hogy a Fidesz-kormány folyamatosan növeli a családok támogatását, így egyre kisebb terhet jelent a tanévkezdés. A szeptemberi családtámogatások elutalását idén is előrehozták augusztus végére; a támogatások a héten érkeztek meg az 1,2 millió érintetthez, köztük az érdi családokhoz. Emellett az 1-9. osztályban ingyenes a tankönyvellátás, ami több tízezer forintos megtakarítást jelent mintegy egymillió diák családjának. A jövő évi költségvetésben 11 milliárd forintot fordítanak majd az ingyenes tankönyvellátásra – hangsúlyozta Simó Károly.

A szóvivő elmondta azt is: a jogosult családok idén is számíthatnak az ingyenes, illetve kedvezményes étkeztetésre; két és félszer akkora összeget fordít erre a kormányzat, mint 2010-ben, azaz több mint 72 milliárd forintot.

– Jelentősen bővült a jogosultak köre: a 2017-2018-as tanévben az egymillió bölcsődés, óvodás és általános iskolás közül 600 ezer részesült ingyenes vagy kedvezményes intézményi étkeztetésben, míg 2010-ben ez a szám csak 300 ezer volt. Az iskolatej- és –gyümölcsprogramban pedig jó minőségű, egészséges ételt kapnak a gyerekek – tette hozzá Simó Károly.

A szóvivő beszélt arról is, hogy Európában megkezdődött a felkészülés a jövő évben esedékes európai parlamenti választásokra. Látható, hogy európai szinten az egyik legfontosabb téma a migráció kérdése.

–  Van egy nagyon komoly és határozott álláspont ezzel kapcsolatban: a migránsokat nem szétosztani kell, hanem hazavinni. Orbán Viktor miniszterelnök kedden Milánóban találkozott Matteo Salvinivel, az egyik olasz kormánypárt vezetőjével. Ez a nagyon fontos tárgyalás világossá tette, hogy ma Európában az egyik legfontosabb kérdés a migráció. Magyarország már bebizonyította, hogy ezt szárazföldön lehetséges megállítani.  A tárgyalásokon felmerült, hogy támogatni kell az olasz kormányt abban, hogy ezt tengeren is meg tudja tenni. Egyetértünk Orbán Viktorral abban, hogy akik illegálisan jöttek be Európába, azokat vissza kell vinni oda, ahonnan elindultak. Üdvözöljük a kormány szándékát, hogy minden segítséget megad Olaszországnak a határvédelemhez – tette hozzá.

Simó Károly elmondta azt is: az Európai Néppártban két tábor van, az egyiket Macron francia elnök vezeti. Ez a politikai erő a migrációt támogatja. Ezzel szemben állnak Magyarország és szövetségesei, amelyek meg akarják állítani az illegális migrációt.

– A jövő évi választásoknak ez lesz a tétje: merre menjen Európa. A mi álláspontunk az: az európai emberek véleményét kell képviselni, akik nem akarnak illegális migrációt. Más, új szellemi alapokon álló Európára van szükségünk. Hogy milyen szövetségek jönnek létre, az attól függ, hogy az EP-választásokon milyen erőviszonyok alakulnak ki. Ezért most az a dolgunk, hogy időben elkezdjük a felkészülést ahhoz, hogy minél erősebb Fidesz-delegáció és parlamenti képviselőcsoport jöjjön létre. Itt, Érden is elkezdtük a felkészülést. Kérjük azokat a jó szándékú embereket, akik szeretnének részt venni, segíteni a kampányban, keressenek meg minket, és támogassanak minket munkánkban, hogy az EP-választáson a legjobb eredményt tudjuk majd elérni – zárta szavait Simó Károly.

Címkék