A köztársasági elnökben bíznak a battaiak

Tüntetést tartottak Százhalombattán január 8-án este, a városba tervezett gumifeldolgozó üzem ellen.  A demonstrációhoz az érdi 20-30 Egyesület mellett, szigetszentmiklósi, tököli és tárnoki civil szervezetek is csatlakoztak.

Hasonló tartalmaink:

Megtelt a százhalombattai Szent István tér a tüntetőkkel péntek este, valamennyien a kiemelt beruházásnak minősített gumifeldolgozó ellen tiltakoztak. Sok helyi lakos szerint ugyanis az üzem súlyosan károsítaná az egészségüket, ezért előbb aláírást gyűjtöttek, petíciójukat pedig Áder János államfőhöz is eljuttatják.

A Homatech Recycling Zrt. novemberben jelentette be, hogy Százhalombattán várhatóan 2017 májusára felépül új üzeme, amely éves szinten 30 ezer tonna használt gumi, illetve gumihulladék hasznosítására lesz képes. A cég álláspontja szerint az üzem környezetbarát lesz, és nem bocsát ki káros anyagot. A helyiek ugyanakkor attól tartanak, hogy súlyosan károsodhat az egészségük, ezért különböző tiltakozó akciókba kezdtek.

Would you like to replay the video?

A péntek délutáni tüntetésen dr. Illés Zoltán, a Fidesz volt környezetvédelmi államtitkára is beszédet mondott. Kiemelte, hogy szerinte ezt az üzemet nem csak Százhalombattán, de sehol máshol sem kellene hagyni megépülni. Arra biztatta a városban élőket, hogy minden lehetséges módon akadályozzák  meg az építkezést.

(fotó: Csőzik László, Facebook)

Címkék