Önálló közrendvédelmi bizottságot szeretne a város

Városvezetői tájékoztatót tartott ma délelőtt T. Mészáros András polgármester, aki beszámolt a csütörtöki közgyűlés “Modern Városok programját” érintő napirendjeiről, valamint közölte, hogy önálló közrendi bizottság létrehozásást kezdeményezik. 

Hasonló tartalmaink:

A Polgármester örömmel jelentette be, hogy a város számláját vezető bank tegnap (2016. január 26.) értesítette a hivatalt, hogy a “Modern Városok program” első utalása formálisan is megtörtént, így immáron Érd kasszájában van az első 4 milliárd forint.

A közgyűlés csütörtökön az egyéb napirendi pontok mellett, a “Modern Városok program” részét képező Papi földekről tárgyal, ahová záportározót építenének, hogy a parkváros felől érkező vizeket meg lehessen fogni és megfelelő ütemezéssel a Dunába engedni. Továbbá szeretnének további felszíni vízelvezető árkokat is létrehozni annak érdekében, hogy a csapadék ne a telkekre folyjon be, hanem ebbe a tározóba, amelyen később akár szabadidős tevékenységet is lehetne végezni, hiszen várhatóan 5 és 8 hektárnyi vízfelületű lesz a létrejövő tó.

A tervezett állóvíz várhatóan bele fog lógni a jelenlegi Sulák-Árokba, ami most még a magyar állam tulajdona, ezért a városnak el kell kérni a tulajdonjogát, vagy pedig a tulajdonos hozzájárulást kell kérni, hiszen a tó egy része ezen a területen fog elhelyezkedni. A Polgármester reményét fejezte ki, hogy a rövid határidők miatt sikerül a Földművelésügyi Minisztériummal mihamarabb megállapodni, mert el kell kezdeni a vízelvezető építését, miközben már tervezik a víztározó műszaki tartalmát is. T. Mészáros András hozzátette, hogy abban bízik, hogy 2017-ben a tavon már csónakázni lehet.

Önálló közrendvédelmi bizottságról is döntenek a lépviselők holnap. Eddig a Sport és Ifjúsági Bizottságnak képezte részét a közrend, azonban a Polgármester úgy véli most érdemes újra a témát külön kezelni, ezért egy három tagú testületet szeretnének létrehozni, ahová rendszeresen meghívnák a rendőrséget, a polgárőrséget és a katasztrófavédelmet is.

Would you like to replay the video?

Dr. Bács István alpolgármester javaslatára tárgyalnak arról a közgyűlésen, hogy a közrend érdekében további 5 fővel növekedjen a város közterület-felügyelőinek száma. Jelenleg 8 fő tud területen munkát ellátni, de azt szeretnék, ha választókerületek számával megegyező közterületen dolgozó munkatárs (plusz egy tartalék) volna, így biztosítva a nagyobb közbiztonságot. Ha a közgyűlés jóváhagyja az indítványt, úgy az állást rövid időn belül meghirdetik.

Címkék