Egy kis boldogság

Szerelmi kalandot láthatnak hat jelenetben azok, akik február 14-én a Szepes Gyula Művelődési Központ programját választják, melyben Pikali Gerda és Rékasi Károly Eric Assous komédiáját adja elő Verebes István rendezésében.

Hasonló tartalmaink:

AZ ELŐADÁS BETEGSÉG MIATT ELMARAD!

A Verebes István rendezésében színpadra vitt szerelmes témájú francia sanzonokkal színesített vígjáték azért is izgalmas, mert még soha senki nem játszotta Magyarországon, másrészt a két főszereplő életét érintő kérdéseket feszeget.

Amikor egy ember teljes kudarcként él meg egy házasságot, mely válással végződik, vajon van-e lehetősége arra, hogy újra rátaláljon a boldogság egy másik fél oldalán? Képes újra beengedni az életébe a szerelmet, és teljesen megbízni a választottjában? Ezekre a kérdésekre próbál meg választ találni Eric Assous tunéziai születésű, francia író darabja a Boldogság. A vígjáték már önmagában is érdekes lenne, csakhogy mindezt Pikali Gerda és Rékasi Károly főszereplésével láthatjuk, akiknek az életéhez igencsak közel állnak az általuk játszott karakter.

A történet ott kezdődik, amikor két látszólag teljesen különböző ember egymás mellett ébred egy átmulatott éjszaka után, és ahogy az lenni szokott, bekövetkezik a bizonyos „kínos csend”.  Louise (Pikali Gerda) egy hat éve elvált nő, aki jelenleg gyerekmesék írásával keresi a kenyerét, Alexandre (Rékasi Károly) egy jól menő étterem tulajdonosa, aki épp válófélben van csalfa feleségétől, és a három közös gyermekek elhelyezésén megy a vita. Mindkettejük fejében az játszódik le hogyan tovább, és vajon a másik szeretne-e találkozni vele később. Persze a férfi egyből a távozás útjára lépne, csakhogy az újdonsült szeretője ezt nem engedi. Sőt, egyenesen bezárja a lakásba, és addig nem engedi ki, amíg össze nem ismerkednek, és őszintén el nem mondanak egymásnak mindent. Később rájönnek, hogy a kezdeti nehézségek ellenére tulajdonképpen egészen kedvelik egymást, és mivel mindketten félnek a magánytól megpróbálnak egy „sajátos szeretői” kapcsolatot kialakítani. Viharos szerelmük számos kérdést felvet: jár-e mindenkinek egy második lehetőség és az elmúlt szerelem gazdagabbá tesz, vagy megbéklyóz?

Magát a darabot egyébként Pikali Gerda találta, később felvetette az ötletet a párjának, aki rögtön beleegyezett a megvalósításba. Hiszen mi sem lehet csodálatosabb, mint az őszinte szerelmet a színpadon is bemutatni. Ehhez egy kiváló rendezőt kerestek, választásuk Verebes Istvánra esett, aki egy kis sajátosságot is belecsempészett a Boldogságba. Ott van például az, hogy Rékasi Károly a nemrég elszenvedett balesete miatt, még mindig kissé sántikál, ami jól észrevehető az előadás közben is, de ezt egy sima szövegbe épített humoros félmondattal megmagyarázták. Mindent egybevetve az előadás talán kissé közelebb viszi a kérdést feltevőket néhány válaszhoz, ha száz százalékban nem is ad rájuk pontos választ. Az előadás és a próbafolyamat pedig talán közelebb vitte egymáshoz a két színészt, akik így már munka közben is alaposan megfigyelhették a boldogság folyamatát.

A József Attila Színházbeli ősbemutató után az országjáró turné első állomásaként Érden látható a darab 2016. február 14-én 15 órától.

Jegyinformáció: szepesmk.hu

 

Címkék