Három érdi a bő keretben, mely Érden játssza a selejtezőt

A decemberi dániai világbajnokságon a magyar női kézilabda válogatott a csalódást keltő, tizenegyedik helyet szerezte meg, amely után Németh András távozott a szövetségi kapitányi posztról. Helyét ideiglenesen a Győri Audi ETO KC vezetőedzője, Ambros Martín és az FTC-Rail Cargo Hungaria trénere, Elek Gábor vették át a Fehérvár KC másodedzőjének, Siti Beátának a segédletével. A kapitányok kihirdették első közös, 28 fős bő keretüket a márciusi Lengyelország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekre.

Hasonló tartalmaink:

A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatásából kiderül, hogy a Magyarország–Lengyelország Európa-bajnoki selejtező mérkőzésnek március 13-án az Érd Aréna ad otthont.

A kapitányváltással egyúttal nagy volt a változás a csapat keretét illetően. Nem meglepő módon a két topcsapat, a kapitányok csapatai adják a legtöbb játékost (6 győri, illetve tizenegy ferencvárosi). A novemberi, Németh András által még a világbajnokság előtt kijelölt 28-as bő keretből csupán tizenheten maradtak meg: Bíró Blanka, Janurik Kinga, Kiss Éva, Szikora Melinda, Erdősi Ildikó, Görbicz Anita, Hornyák Dóra, Kovács Anna, Kovacsics Anikó, Kovacsicz Mónika, Lukács Viktória, Mészáros Rea, Szamoránsky Piroska, Szekeres Klára, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Triscsuk Krisztina – igaz közülük öten a szűkítés során kimaradtak.

Németh András novemberi bő keretéhez képest kikerült Oguntoye Viktória, Bulath Anita, Horváth Bernadett, Orbán Annamária, Planéta Szimonetta, Such Nelli, Mayer Szabina és Temes Bernadett, illetve sérülés miatt sem Korsós Dorina, sem Tomori Zsuzsanna, sem Bódi Bernadett nem áll a kapitányok rendelkezésére – közülük Bulath, Planéta és Mayer szerepelt a világbajnokságon a három sérülttel egyetemben, akik felépülésük után minden bizonnyal ismét meghívót kapnak a válogatottba.

A tizenhét „régi” mellé így tizenegy új került be, Janurik Kinga mellé Érdről csatlakozott a korábban már többször is a címeres mezt magára öltő, az idei bajnoki kiírásban már 90 gólnál járó baláltlövő, Klivinyi Kinga, illetve a korosztályos válogatott Kisfaludy Anett, aki az ÉRD védekezésének alapembere, óriási harcos.

Orbán Adrienn sérülése után viselheti újra a válogatott mezét, Kiss Nikolett a tabella utolsó előtti, 11. helyén szerénykedő Mosonmagyaróvári KC SE házi góllövőlistájának vezetője a maga 67 góljával. Kovács Anna ugyan a szezon elején valósággal szárnyalt a Dunaújvárosban – meg tudta tartani előző évi érdi formáját –, ám a 99 gólos jobbátlövőt a bajnokságban már rendre a mérkőzések elején kiveszik az ellenfelek a meccsből. A jobbátlövő poszton csak Hornyák Dóra maradt meg a vb-keretből, negyediknek Kiss és Kovács mellé a siófoki Németh Csilla érkezett, aki sokkal inkább védekezésben jeleskedik, mint támadásban.

Az irányítóknál nemigen volt kérdés, a még sérült, ám a selejtezőkre felépülő Görbicz Anita mellé csapattársa, Kovacsics Anikó, illetve Szucsánszki Zita kerültek be. Negyedik játékmesternek szintén egy sérült játékost, a nagy reménységet, Tóth Gabriellát választották be a kapitányok.

Az egyik legnagyobb meglepetés a keretben Cifra Anita, aki az FTC-ben kevés lehetőséghez jut az utóbbi időben, de nála még nagyobb meglepetés az MTK 24 éves beállójának, Dakos Noéminek a behívója, aki posztja ellenére már 39 gólnál jár az NB I idei szezonjában, s ezzel harmadik a házi góllövőlistán.

Mint említettük, a beállók között bekerült a keretbe az érdiek kiválósága, Kisfaludy Anett is, továbbá a ferencvárosi védekezőspecialista Mészáros Rea mellé támadásbeli társa, Szamoránsky Piroska kapott meghívót.

A balátlövők névsorát és az elmúlt évek érdi keretét elnézve uralom van, merthogy Klivinyi Kinga mellett az inkább védekező Szekeres Klára és Triscsuk Krisztina szerepel, de bekerült a válogatott alapember Zácsik Szandra, valamint az igencsak hektikusan játszó békéscsabai Walfisch Mercédesz is, aki az ÉRD elleni gólzáporos, 48–31-es meccsen csupán két gólt jegyzett, majd három nappal később tizenkettőt vágott a Győrnek…

A balszélsőknél Erdősi Ildikó kirobbanthatatlan, a korábbi érdi, Schatzl Nadine, illetve a győri sérült, Korsós Dorina helyett klubbéli társa, Hársfalvi Júlia csatlakozott hozzá.

Jelenlegi és korábbi érdieket összevetve heten vannak a huszonnyolcból a válogatottban, akik jól ismerik az Érd Arénát (Janurik Kinga, Klivinyi Kinga, Kisfaludy Anett, Kovács Anna, Szekeres Klára, Schatzl Nadine, Triscsuk Krisztina).

Az 5. és 6. fordulóra júniusban kerül sor, a magyar válogatott Szlovákiában szerepel, majd Finnországot fogadja.

A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadik helyezettje vehet részt a decemberben sorra kerülő svédországi Európa-bajnokságon.

A magyar női válogatott 28 fős kerete:

Kapusok: Bíró Blanka (Ipress Center Vác), JANURIK KINGA (ÉRD), Kiss Éva (Győri Audi ETO KC), Szikora Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Jobbszélsők: Kovacsicz Mónika (FTC), Lukács Viktória (FTC), Orbán Adrienn (Győr)

Jobbátlövők: Hornyák Dóra (FTC), Kiss Nikolett (Mosonmagyaróvári KC SE), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), NÉMETH Csilla (Siófok KC)

Irányítók: GörbiczAnita (Győr), Kovacsics Anikó (Győr), Szucsánszki Zita (FTC), TÓTH Gabriella (Győr)

Beállók: Cifra Anita (FTC), Dakos Noémi (MTK Budapest), KISFALUDY ANETT (ÉRD), Mészáros Rea (FTC), Szamoránsky Piroska (FTC)

Balátlövők: KLIVINYI KINGA (ÉRD), Szekeres Klára (FTC), Triscsuk Krisztina (DKKA), Walfisch Mercédesz (EUbility Group Békéscsabai ENKSE), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC)

Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok), Hársfalvi Júlia (Győr), Schatzl Nadine (FTC).

Szövetségi kapitány: ELEK Gábor, Ambros MARTIN

Szövetségi edző: SITI Bea

A női válogatott Eb-selejtező programja márciusban:

3. forduló:

Március 9., Koszalin: Lengyelország – Magyarország

4. forduló:

Március 13., Érd: Magyarország – Lengyelország

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont (70–44), 2. Lengyelország 4 p (52–33), 3. Szlovákia 0 p (40–55), 4. Finnország 0 p (37–67).

Címkék