Öt éves a városi könyvtár Zenei klubja

Rengeteg zenei műfaj és azokon belül is sok-sok érdekes téma került már bemutatásra, amelyek során számos kiváló, ismert és népszerű művészt ismerhettek meg közelről az érdiek. Idén februárban immár ötödik születésnapját ünnepli a Zenei klub.

Hasonló tartalmaink:

Miután szép, új otthont kapott városunkban a Magyar Földrajzi Múzeum épületéből kiköltöző Csuka Zoltán Városi Könyvtár zenei részlege, az impozáns és tágas helyiség már alkalmasnak bizonyult kamarakoncertek, kisebb létszámú zenei rendezvények, klubestek megtartására is. Nida Judit, a Zenei Könyvtár akkori vezetője – ma a városi könyvtár igazgatóhelyettese –, Lehotka Ildikó, szolfézs és énektanárral közösen öt évvel ezelőtt elindították tehát a havonta jelentkező, Zenei klubot. Bár felmerült, de végül elvetették azt a gondolatot, hogy kizárólag a komolyzenéről essen szó, így később egyre szélesedett a meghívottak és a műfajok köre is. Ahogy egyre ismertebbé és kedveltebbé vált a klub, úgy lehetőség nyílt arra is, hogy országos hírű művészeket is Érdre csábítsanak egy-egy klubestre.

– Az előadók a műfaj iránti szeretetük és alázatuk miatt vállalták a Zenei klubban való szereplést, hiszen tiszteletdíjat nem tudunk fizetni, legfeljebb egy csokor virággal köszönhettük meg nekik, mégsem mondott nemet senki! Ahogyan Lehotka Ildikó is a kezdetektől ingyen vállalja a klubestek szervezését, magas színvonalú, szakmai levezetését – nyilatkozta lapunknak Nida Judit, hozzátéve: még az is előfordult, hogy a vendégek maguk ajánlották fel, hogy szívesen eljönnének. Így tett például Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, miután megtudta, hogy Némedi Csaba operarendező Érdre jön. A Zenei klubot tehát az emberi jóság és a zene iránti elkötelezettség és alázat működteti. Szerencsére jó zenével és nagyszerű művelőivel el vagyunk látva a környéken, persze a főváros közelsége miatt is – emelte ki az intézményvezető helyettes.

Bár már eddig is rengeteg irányzatot, műfajt, korszakot és stílust érintettek, de a miután a műfaj kimeríthetetlen, a klub fennmaradását és működését témahiány semmiképpen sem veszélyezteti. A szervezőknek most is, több évre előremutató ötleteik vannak, tehát az érdiek továbbra is számíthatnak ezekre a programokra.

Az évek során nagy örömünkre kialakult egy törzsgárda, akik csaknem minden klubesten részt vesznek, másokat viszont egy-egy adott műfaj vagy a meghívott vendég személye szólít meg. Az öt év alatt nem egy teltházas rendezvényünk volt, és ez bizakodásra ad okot a jövőt illetően is – zárta szavait Nida Judit.

Érdi Újság

Bálint Edit

Címkék