Nyerjen jegyet az Érd Szépe Gálára!

2016. február 20-án rendezik meg a Szepes Gyula Művelődési Központban a III. Érd Szépe választást. Az est házigazdája Erdélyi Mónika és az Irigy Hónaljmirigy énekese, Varga Győző lesz, de fellép Muri Enikő is. Amennyiben élőben szeretné végig izgulni, hogy melyik hölgy fejére kerül a korona, úgy hallgassa az Érd FM 101.3-at, és nyerjen jegyeket a gálára!

Hasonló tartalmaink:

A  legszebb hölgyeket a szakmai zsűri még decemberben válogatta be a döntőbe, amit  február 20-án rendeznek a Szepes Gyula Művelődési Központban. Az idei gála koncepciója a tavaszi virágoskert hangulatát fogja idézni, ami már a lányok döntőben viselt ruházatán is visszatükröződik majd a fodros vidám szoknyák és az egységes, szintén virágos hangulatot tükröző pólóknak köszönhetően.

Annak érdekében, hogy a döntőbe jutott hölgyeket minél jobban megismerhesse a közönség, rövid videókban mutatkoznak be az Érd Tv-ben, valamint az ÉrdMost.hu oldalon.  Arra a lányra, aki pedig a legjobban tetszik Önöknek, az Érd Szépe Facebook oldalán lehet szavazni!

A fantasztikus gálaműsorra az ÉRD FM 101.3 hallgatói minden hétköznap 2*2 jegyet nyerhetnek. Az egyik játékra a Napos Oldal című műsorban kerül sor, amit Ölvedi Réka vezet 6 óra és 10 óra között, míg a másik két tikettet a délután 14 órakor kezdődő Hazafelé című műsorban sorsolja ki Bálint László. A játék kérdéseit az ÉRD FM 101.3 Facebook oldalára teszik fel, amire Facebookon, sms-ben, viberen és a stúdió telefonszámán keresztül is lehet válaszolni.

Címkék