Központban a zenei nevelés

Immár 18. alkalommal vette kezdetét városunkban az Óvodai Szakmai Napok rendezvénysorozata, amelynek megnyitóját délelőtt tartották a Fácán Tagóvodában. A közel 3 héten át tartó esemény programjaira egészen március 23-ig várják az érdeklődőket.

Hasonló tartalmaink:

Annak idején az óvodák közötti munkaközösség megszűnése hívta életre az Óvodai Szakmai Napok eseményét, mert mégis szükség lenne valamiféle együttműködésre az egyes intézmények között. A kezdeményezés bevált, így idén már a tizennyolcadik alkalommal tartják meg a rendezvényt. A több héten át zajló program során az óvodák megmutathatják saját munkájuk sokszínűségét, az óvodapedagógusok bepillantást nyerhetnek más intézmények mindennapjaiba és külsős szakemberek előadásait is meghallgathatják egyes, a szakmájukat érintő témában.

Érdnek tizenkét önkormányzati óvodája van jelenleg – mondta el Simonics Gabriella, a Szivárvány óvoda vezetője – és mindegyik óvodának egy nap áll rendelkezésére, hogy bemutatkozzon. Az idén a zenei nevelés köré csoportosították a programokat – tette hozzá Simonics Gabriella.

Az Óvodai Szakmai Napokat ezúttal is T. Mészáros András nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az óvodákra, amit az ezen a területen elköltött csaknem 1 milliárd forint is jelez. A polgármester hozzátette: ez persze nem csak a múlt, hiszen új óvodák építése vagy éppen a régiek felújítása a jövőben is fontos feladat lesz.

Would you like to replay the video?

A 18. Óvodai Szakmai Napok programjai egészen március 23-áig tartanak az érdi óvodákban.

Címkék