« Jövőre átadhatják az új Fácán közi óvodát
![madar](http://archiv.erdmost.hu/wp-content/uploads/2016/03/madar-150x150.jpg)
Komoly feladat előtt állnak az érdi vívók, ugyanis a junior és kadet korosztály számára a világ és Európa-bajnoki szereplés a tét. A serdülők pedig azért küzdenek, hogy részt vehessenek az Európai körversenyen. A felkészülés egyik fontos állomása a hétvégén megrendezésre kerülő VI. Érd Kupa.
Az érdi vívók már január óta keményen készülnek, mert Európa- és világbajnoki válogatókon vesznek részt. A felkészülési versenyeken tisztesen helyt álltak, s továbbra is szorgalmasan készülnek a további megmérettetésekre.
A következő állomás a március 13-án megrendezendő Érd Kupa lesz, amit kadett és felnőtt korosztály számára rendeznek a Batthyány Tornacsarnokban.