E-matrica a tapasztalatok tükrében

Érdről kiindulva több utat is választhatunk, attól függően, hogy mi az úti cél. A gyorsforgalmi utak esetén viszont tavaly lépett érvénybe egy jelentős változás, bevezették a megyei e-matricát. A 2016-os eddigi tapasztalatokról, illetve az ellenőrzésekről beszélgetett Ölvedi Réka, az Érd FM 101.3 műsorvezetője Kibédi-Varga Lajossal, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivőjével.

Hasonló tartalmaink:

Az első két hónap eredményei alapján elmondható, hogy a vártnál is jobban alakulnak az e-matrica bevételek. Még elhamarkodott lenne messzemenő következtetéseket levonni a teljes éves értékesítésre vonatkozóan, de az látszik, hogy a kedvező árú megyei e-matricáknak köszönhetően (a megyei ára a havihoz hasonló, az éves ára évek óta nem változott) sokan felismerték a gyorsforgalmi utak előnyeit. Több százezer olyan autós kezdte el használni a gyorsabb, kényelmesebb, biztonságosabb közlekedést biztosító autópályákat és autóutakat, akik korábban alacsonyabb rendű utakon közlekedtek.

Hatékonyabbá vált az útdíjas ellenőrzés
Összegezte az elmúlt év e-matricás ellenőrzési tapasztalatait a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A fejlesztéseknek köszönhetően tovább javult az ellenőrzés országos lefedettsége, hatékonyabbá vált a külföldiekkel szembeni fellépés, és az év második felére az autósok többsége megtanulta a tavaly januári díjrendelet módosítás megváltozott szabályait.

Mintegy fél millió esetben indított pótdíjas eljárást az útdíjszedő a bliccelő autósokkal szemben 2015-ben. Annak ellenére, hogy a NÚSZ elsődleges célja a jogkövető magatartás elősegítése, még mindig sokan vannak olyanok, akik egyáltalán nem (az összes pótdíjas eset 78%-a), illetve csak később, már a díjköteles utakon közlekedve vagy utólag váltják meg az e-matricát. A tipikus felhasználói hibák közül emellett továbbra is előkelő helyen szerepel a díjkategória (22% a megvásárolt, de rossz kategóriában) és a rendszám tévesztés (a belföldi járművek esetében kb. 15%), igaz, ez utóbbit utólag, a pótdíjfizetési felszólítás kézhez vételét követően is korrigálhatja az autós a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, legfeljebb 3 karakter eltérésig.

A 2014-hez képest megemelkedett számú pótdíjas ügyek jelentős része az e-matricás és e-útdíjas ellenőrzési rendszerek integrációjának köszönhető. A NÚSZ tavalyi fejlesztéséi azt eredményezték, hogy az ellenőrző pontokon található kamerák egyszerre képesek az e-matricás és HU-GO e-útdíj rendszerben is ellenőrizni az úthasználati jogosultságot, így olyan helyeken is megvalósul a kamerás adatgyűjtés, ahol erre korábban a technikai feltételek nem voltak adottak. Ennek köszönhetően tovább javult a területi lefedettség, összességében 26%-kal több gépjármű került ellenőrzés alá, mint egy évvel korábban. Az eredmények különösen azokon az útszakaszokon kiemelkedők, ahol korábban nem számíthattak ellenőrzésre a sofőrök az e-matricás rendszerben, így a fix kamerák által feltárt esetek 18%-a az M5 autópályán, 6-6%-a az M2 és M6 gyorsforgalmi utakon keletkezett.

A 110 fix ellenőrző kapu mellett a NÚSZ 45 mobil adatgyűjtő járműve a nap 24 órájában, összesen mintegy 500 mérőhelyen végezhet díjellenőrzést. A 6 db mobilcsoportos egységgel pedig helyszíni megállításos ellenőrzés keretében vizsgálják az úthasználati jogosultságot éves szinten több mint 2 ezer műszakban. Más hatóságokkal együttműködve a kiemelt forgalmú időszakokban teljes kitereléses ellenőrzést is végzünk. Tavaly 25 ilyen akcióban vettünk részt, melynek bliccelési rátája 2,4% volt.
Tovább javult a pótdíjas esetek nemzetközi behajthatósága is, így azok a külföldi autósok sem kerülhetik el a felelősségre vonást, akik hazánk díjköteles útjain érvényes e-matrica nélkül közlekednek. A NÚSZ nemzetközi behajtó irodákon keresztül 21 országban (pl.: Ausztria, Németország, Nagy Britannia, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia, hamarosan Románia) tud eljárni a bliccelőkkel szemben, ennek köszönhetően tavaly jelentős mértékben, 25%-kal nőtt a külföldi behajtásra átadott pótdíjas esetek száma, mely az összes 2015-ös eset 28%-át jelenti. A külföldi bliccelőkkel szembeni fellépés hatékonyságát jól mutatja az is, hogy partnereink már peresítettek és nyertek ügyeket Németországban, Ausztriában, Angliában is.

A tavaly év eleji díjrendelet módosítás hatása érezhető volt ugyan az ellenőrzési eredményekben, de az autósok többsége gyorsan megtanulta az új szabályokat. A büntetések egyébként kis odafigyeléssel könnyen elkerülhetők, ehhez a következőket kell szem előtt tartani a díjköteles utak használata során: az e-matricát minden esetben előre, a pályára való felhajtás előtt kell megváltani, továbbá vásárláskor, még kifizetés előtt érdemes ellenőrizni a díjkategória, rendszám, felségjelzés és érvényességi idő helyességét.

2015-ben a díjellenőrzés néhány jellemző adata:

magyar külföldi
Kiküldött pótdíjas levelek száma510 ezer (az ügyintézés folyamata miatt kismértékben még változhat ez a szám) 340,6 ezer(67%) 170,1 ezer(33%)
Befizetett (lekönyvelt) pótdíj 4,462 Mrd Ft 3,432 Mrd Ft(77%) 1,03 Mrd Ft(23%)
Megállításos ellenőrzés: 16610 db, mobilcsoportonként átlagosan 2768 db 4340 db,a megállításos ellenőrzések 26%-a,az összes belföldi pótdíj 1,3%-a 12270,a megállításos ellenőrzések 74%-a,az összes külföldi pótdíj 7,2%-a
Címkék