Erasmus program a Kósban

Folytatódott az Erasmus+ program a Kós Károly Szakképző Iskolában. A résztvevő diákok korábban egy kérdőívet töltöttek ki, amelyet a délelőtt folyamán értékeltek ki az iskolával közösen pályázó Napra-Forgó Nonprofit Kft. munkatársai.

Hasonló tartalmaink:

Az Erasmus+ az Európai Bizottság programja, mely az oktatást és a képzést, az ifjúsági szférát és a sportot támogatja. A pályázati program többek között a szakképzés területén is lehetővé teszi a mobilitási, partnerségi és szakpolitikai tevékenységek megvalósítását.

A Napra Forgó Nonprofit Kft. a program keretében több partnerségi projektben is részt vesz, ezek közül az egyik a Kós Károly Szakképző Iskolával már közel egy éve tartó együttműködés. Ebben a projektben most 62 diák vesz részt, ők már korábban már kitöltöttek egy kérdőívet is, aminek a kiértékelése történt meg most. Ezekből a kérdőívekből az is kiderült, hogy a szakképzésben tanuló diákok milyen jövőképpel rendelkeznek, milyen lehetőségeket látnak a munkaerőpiacon. Bartha Katalin, a Napra Forgó Nonprofit Kft. munkatársa elmondta, hogy ezzel a kérdőívvel az iskola befejezése előtt már végiggondolhatták, hogy mivel kell majd szembe nézniük a munkakeresésnél.

A jelenlegi projektben Magyarország mellett még Szlovákia és Olaszország is részt vesz, hiszen ezekben az országokban is vannak partnerintézmények, és a felmérések alapján össze tudják hasonlítani, hogy mivel kell szembe nézniük az adott nemzet diákjainak.

Magyarországon a szakképzés egy stratégiai ágazat, ezt már a Kós Károly Szakképző Iskola megbízott igazgatója, Dózsa Lajos hangsúlyozta. Majd hozzátette, hogy a programmal könnyebbé válik a pályaválasztás és az ezzel kapcsolatos helyes döntés meghozatala is.

A program végén személyes konzultáció keretében a résztvevő diákok feltehették kérdéseiket a munkaerőpiaci lehetőségekkel kapcsolatban.

Címkék